„Lassan húsz éve élem mindennapjaimat rákbetegek között.

 Részese vagyok küzdelmeiknek, enyhítem szenvedéseiket, osztozom sikereikben - többedmagammal társként mellettük állok nehéz és szép pillanataikban egyaránt.

 A kezdetektől kristálytisztán látszott, mennyivel egyszerűbb lenne megelőzni. Mennyivel egyszerűbb lenne korrekt ismeretekkel egészségtudatosan kivédeni, ami kivédhető, és szelídíteni, ami szelídíthető, és megharcolni azt, ami megharcolható. És igenis szerepünk van a saját egészségünk megőrzésében, és ha kell a gyógyulásunkban is.

 Én hiszek a tudatosságban, és a tudásban, hiszek a művészet formáló erejében, hiszek a meditatív elmélyülés, a teljes belefeledkezés örömének harmonizáló és gyógyító erejében.

 Hiszek abban, hogy egy jó színházi előadás képes arra, hogy elgondolkoztasson, sorsfordító önvizsgálatra késztessen, ezért pont egy megfelelő fórum arra, hogy váltsunk, kilépjünk a megszokottból, és másként gondolkozzunk.

 És hiszek abban is, hogy mi mindannyiunk tehetünk valamit, hogy visszaszorítsuk ezt a nehéz, sok szenvedést okozó betegséget.”

Dr. Borbényi Erika
általános szakorvos, onkológus,  palliatív orvos
klinikai főorvos,
SE Onkológiai Központ, Onkológiai Gondozó

Nézőpontváltó Egyesület alelnök, szakmai vezető

KorKontroll Társaság alelnök

„Egész életükben mindig a jövőnkért cselekszünk.

Nem éljük meg a jelent, nem gondolunk arra, milyen jó élni, együtt lenni a barátainkkal, családunkkal, beszélgetni. Amit teszünk, azt ugyan a jelenben tesszük, de ezt nem érezzük, mert csak a jövő idő lebeg előttünk.

A holnapért aggódunk, és mindenen csak aggódunk. Elégedetlenek vagyunk mindazzal, amink van, azt mérlegeljük, mit kellene még elérnünk, s ezzel mindennapjainkba, jó perceinkbe beemeljük a negatívumot.

A betegség fordított helyzetet teremt, a jelenbe kerülünk, jelen időben kezdünk élni, a jelenben kell meggyógyulnunk, örülnünk a pillanatnak.

A Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta program éppen azt a pillanatot választja ki az életünkből, amikor a jelenre figyelünk, mert színházba megyünk, a szeretteinkkel, azokkal akikkel jól érezzük magunkat. Nyitottá válunk, befogadóvá.

Nekem a mindennapok megélésére a legjobb példa Áprily Lajos versei jelentik, aki a természetnek, a tájnak, a családja örömének úgy tudott örülni és úgy tudott az életre figyelni.

„Köszönöm a szél jóízét, aromáját a barka szagnak, köszönöm, hogy hegyoldalon ibolyászó lányok kacagnak.”

Gratulálok ehhez a kiváló ötlethez, a program meghirdetéséhez és működtetéséhez!

Kívánom, hogy sok évig lehessünk együtt ebben a programban!”

Szedlacsek Emília

főosztályvezető

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Művelődési és Művészeti Főosztálya

„A Nézőpontváltó^® portál az a hely, ahol megtudható, a rekreációs tevékenységek révén, hogyan lehet megelőzni a betegségek, kiváltképp a krónikus - mint például a daganatos betegségek – kialakulását. Itt megtalálható, melyek azok a kritikus pontok a mindennapokban, amelyekkel foglalkozni kell ahhoz, hogy tudatosan élve kiküszöbölhetők legyenek a felgyorsult élet okozta csapdahelyzetek, és az is, hogy azok mivel kerülhetők el.

A Nézőpontváltó^® program célja a figyelemfelhívás az egészségtudatos életvezetésre - ezen belül a mentális rekreációra, mint a rákbetegség kockázatának csökkentésére irányuló megelőzés egyik lehetséges eszközére -, ezen kívül a rákszűréseken való részvétel fontosságára, amely a betegségmegelőzés egyik legfontosabb eleme.

A Nézőpontváltó^® program új csatornán, a színházon és a világhálón keresztül a férfiakhoz és nőkhöz szól, az összes ráktípus elleni küzdelmet képviseli - aminek a jelképe a levendula színű szalag - és az október első vasárnapi, színházakban történő rákellenes figyelemfelhíváson túl egész évben folyamatosan jelen van a www.nezopontvalto.hu portállal, és praktikus segítséget nyújt a XXI. század digitális csatornáin, az azokon használható eszközök igénybevételével.

A Nézőpontváltó^® portál gyűjtőhelyként szolgál az alapvetően rákellenes egészségfejlesztés és a színházművészet területén prioritást élvező információknak.

Tartalmazza a programban résztvevő színházak kisfilmjeit, fotógalériáját az októberi Nézőpontváltó-estről, interjúkat, riportokat, tudósításokat közöl színdarabokról, színészekről, rendezőkről - a színház világából az egészségmegtartás tükrében.

A Nézőpontváltó^® az egészségfejlesztés területén külön kínál edukációs felületet a szakmának akkreditált képzések formájában, és külön a laikusoknak a daganatos betegségek testi, lelki és szellemi megelőzéséről.

A Nézőpontváltó^® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Sári Edina

Nézőpontváltó Egyesület elnök,

programvezető

Veszprémben élek, 46 éves vagyok. Legutóbb a Herendi Porcelánművészeti Múzeumban dolgoztam, mint tárlatvezető. Eredeti végzettségem: igazgatás-ügyintéző.

Nagyon szeretek írni, kézzel és géppel is valós, illetve fiktív történeteket, novellákat. Pl. történt velem valami, ami kudarccal végződött, megviselt és akkor megírom ugyanazt a történetet, hogyan végződhetett volna happy and-del. Terápiás jellegű is nálam az írás, és segít, hogy jobban tudjak kommunikálni. 

Kedvenc elfoglaltságaim: séta, túra, tánc, úszás, rajzolás, festés, keresztlányommal foglalkozni, aki 6 éves, főzés, sütés, olvasás, jó filmeket nézni.

Elvált vagyok. A szívem megszakadt, amikor a kutyát az exemnél hagytam. Akkor nem volt más választásom. Nincsenek saját gyerekeim. Egy keresztfiam van 15 éves, a keresztlányomat már említettem, ők a húgom gyermekei. Van egy öcsém is. A szüleim még élnek, kertészkednek, Veszprémtől 20 km-re egy kis faluban. Keresztszüleim az Alföldön élnek. Néhány közeli barátom van, és sok ismerősöm. 

Egy kozmetikai, és egy egészségmegőrzéssel kapcsolatos üzlettel foglalkozom. A német nyelvet nagyon jól beszélem, és az angol is egyre jobban megy.

Szívdobbanás

Felsorolom óhajaimat. Joggal mondhatod rá, Kedves Olvasó, hogy ez álomvilág. Én meg azt válaszolom, amíg a szívem dobban, addig mindig reménykedek.

Bárcsak:

1. A szakadt ruhák megvarr(at)ása kevesebbe kerülne, mint új ruhát venni. Annyi ötletem van, de nincs szabó-varró végzettségem.
2. Természetes lenne a szelektív hulladékgyűjtés! Nem dobnának patakba régi tévét!
3. Magától értetődő lenne, hogy ha vásárolni megyünk, viszünk magunkkal textil zacskókat és abba tesszük az almát, a répát!
4. Ciki lenne olyan italokat inni, amelyekben nagyon sok méreg anyag van! Az lenne a menő, aki egészségesen étkezik!
5. Sok-sok park, kert, kutyafuttató és egyéb zöld terület lenne, akár házak falára kúsztatott borostyán vagy házak tetejére kerülhetne pázsit!
6. A szó, adott szó lenne! Ha késésben van, mondjuk egy nő a randevúról, akkor telefonál, hogy bocsánat kések, mert... és nem várakoztatná meg nagyon a férfit, és ez fordítva is működne! Véget érne a nemek harca, ha nem egymást akarnák legyőzni, hanem kiegészíteni!
7. Ne lenne olyan könnyű eladni a drogot a tizen- és huszonéveseknek!
8. Ne lennének hajléktalanok!
9. Ha az egészségügyben dolgozókat megfizetnék!
10. Ha a kórházakban lenne egy hely, ahol a túlhajszoltak néhány napot tölthetnének, anélkül, hogy rögtön pszichiátriára vinnék őket!
11. Úgy működne a pszichiátrián a gyógyítás, hogy sportolni kéne a betegeknek, kertészkedni, kerámiázni, festeni stb. És nem, vagy alig lenne szükség gyógyszeres kezelésre!
12. Megértenék a generációk egymást! A nagyitól horgolást, kötést tanulhatnának a fiatalabbak. Utóbbiak pedig a kütyük használatára a nagyszülőket. Akár együtt is lakhatnának!
13. A magyarok nem az elvándorlás mellett döntenének és egyre többen jönnének vissza!
14. Természetes lenne, hogy beszélünk egymással, pl. Szomszédokkal, akár az erkélyen keresztül!

Ha egészségen táplálkozunk, edzettek vagyunk, akkor az immunrendszerünk is könnyebben felveszi a versenyt a vírussal. Lehet, hogy a tömegközlekedésben, tartósan kötelezővé kellene tenni a kesztyű használatot.

Tradíció nálunk, magyaroknál, hogy amikor találkozunk megpusziljuk egymást. Fájó szívvel, de le kéne mondani erről.

Aki gép előtt dolgozik, tanul, annak 45 percenként fel kellene állni nyak, váll, csípő, derék átmozgatására. Tévézést, videó játékokat korlátozni kéne.

Ne legyen ciki, otthon mozogni, szépen felöltözni. Vegyük észre azokat, akiknek nehezen megy, és ösztönözzük őket, jó példánkkal! Vannak olyan szegény rétegek, olyan tartós alkoholisták, akiket nehéz motiválni, de nem lehetetlen. Egyre több a szociális és mentálhigiénés munkás. Ez bizakodásra adhat okot. Időbe telik a változás. Megtanulható a stressz kezelése. Leszokhatnánk a káromkodásról. Nem kell félni a véradástól.

A szellemi hanyatlás ellen a közösségi és egyéni foglalkozás lenne jó.

Otthon süthetnénk, szépen lassan a kenyeret, a zsömlét. Gép nélkül dagasztanánk.

Edzőtermek helyett kimennénk a parkokba. Ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a sportolást motiváción kívül, vitaminokra, ásványi anyagokra van szükség. Jó lenne, vegyszermentes zöldségekhez, gyümölcsökhöz hozzá jutni.

A megváltozott testtudatról saját, személyes példámat tudom elmondani:

Alulműködő pajzsmirigy funkciókat vettek észre nálam. Nem sokkal ezután 3 helyen törött el a lábam, meg kellett műteni, fémekkel rögzíteni. Hosszú ideig tartott a gyógyulás. Ebből a két okból híztam el. Nehezebb így a mozgás, és sokan beszólogatnak.

Kapcsolati problémák: azt vettem észre, hogy erkölcsileg eléggé lent vagyunk. Nem csak a filmekben hallott, látott folyamatos átverések, zsarolások, káromkodások, hanem a való életben, a saját bőrömön tapasztalt kudarcok.

Gondolkodásmód: Szokásrendszert csak fokozatosan, és folyamatosan lehet megváltoztatni. Tartani kell magunkat az előre kitűzött napirendhez, ha törik, ha szakad. Nekem segít, ha kipipálom a naptáromban, amit aznapra terveztem, és sikerült. Ami nem sikerült, azt megbeszélem valakivel. Én is rátaláltam virtuális segítő csapatokra, de ezt itt nem reklámozhatom. Úgy, ahogy annak a táncosnőnek a nevét se árulhatom el, aki elindított egy tánc sulit, amit akár naponta lehet gyakorolni. Hálás vagyok, hogy a családunkban van megértés, munkamegosztás. Hétvégén összejön a család, mindenki feltöltve távozik. Új erőt kapok a mindennapokhoz. Törődünk a kerttel, a virágokkal és a kutyával, cicával is. Ők is meghálálják.

Theiler Ágnes

27 éves vagyok, Budapesten élek. 2015-ben szereztem jogász diplomát, közel három évig dolgoztam adótanácsadóként. 2018 tavaszán egy nagyon súlyos balesetet szenvedtem, azóta is abból próbálok felépülni, egyelőre nem tértem vissza az eredeti szakmámhoz; az írás és az újságírás felé szeretnék elmozdulni.

Másfél éve vezeték egy blogot a felépülésemmel kapcsolatban: 

https://gerincvelo.wordpress.com/. Emellett szívesen írok könyvajánlókat, véleménycikkeket is.

Nehezen tudnék egy hobbit kiemelni; szabadidőmben szívesen olvasok, írok, főzök, utazom. Nagyon nyitott vagyok az új emberek, az új kulturális élmények felé, a kíváncsiságom visz előre.

A családban a szüleimmel van a legszorosabb kapcsolatom, annak ellenére, hogy gyerekkoromban elváltak. Ekkor Édesanyámmal ketten maradtunk, így hozzá nagyon különleges kötelék fűz.

Az én koronás bakancslistám

Sokan sokfélét írtak már a bezártsággal és az elszigeteltséggel kapcsolatban. Az írások többsége arra fókuszál, hogy mi minden hiányzik önkéntes karanténunk alatt korábbi életünkből. Ezt én is számtalanszor átgondoltam már, egészen addig, ameddig át nem suhant rajtam egy furcsa kérdés: vajon mi fog hiányozni a karantén idejéről?

1. A (számomra) lelassult élet.
2. A távolság ellenére érzett összetartozás tudat; ebben tényleg egyszerre, együtt veszünk részt.
3. Az egészségügyi dolgozókra irányuló kiemelt figyelem, a feléjük tanúsított tisztelet és hála.
4. A helyes kézmosás és a rendszeres fertőtlenítés.
5. Az ételfutároknak és kereskedelmi dolgozóknak juttatott extra borravaló.
6. A varázsszavak: köszönöm, szeretlek, hiányzol, gondolok rád, vigyázz magadra.
7. A karantén-humor.
8. A pillanat, amikor megállapítjuk, hogy a krumplis pogácsa luxuscikk, mert egyszerre tartalmaz lisztet és krumplit.
9. A rengeteg ingyenesen elérhető könyv, film, podcast, online kurzus, ami egyébként fizetős lenne.
10. A smink hiányáért hálás arcbőröm.
11. Az éjszakai és nappali pizsama fogalma.
12. Az egészségünkért, jó(l)létünkért érzett hála.
13. A fokozott kreativitás.

Az ehhez hasonló listák utolsó pontja mindig feladja nekem a leckét. Mire ideérek, úgy érzem, hogy még rengeteg dolgot írhatnék a fenti pontok mellé vagy helyére. Úgy döntöttem, hogy a 13 + 1. pontban elmesélem, hogy mi volt az a lecke, amit egy életre megtanultam az önkéntes karantén által.

Miután pillanatok alatt berendezkedtem ingyenes könyvekkel és krumplis pogácsával bélelt karantéletembe, rettenetesen félni kezdtem. Rettegtem, hogy esetleg néhány pillanatig „unatkozni fogok”, s megtörténhet az a borzalom, hogy kettesben maradok önmagammal. Hirtelen úgy éreztem, mintha életem legnagyobb kihívása előtt állnék, s az alábbi gondolatokkal vérteztem fel magam:

• Belegondoltam, hogy hányszor éreztem már a saját bőrömön is, hogy a szervezetem milyen pontosan reagál arra, ami a fejemben van. Persze nem csupán a gondolatokra, hanem arra is, hogy milyen érzések, elvárások, indulatok és tapasztalatok jelentkeznek bennem bármilyen helyzetben. Ha félek, könnyen előfordulhat, hogy fizikailag is rosszul érzem magam. Tudatosítottam magamban, hogy mindaz, ami a fejemben van, kizárólag az én felelősségem. Ez egyszerre megnyugvást és magabiztosságot adott.

• Miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, egy régi kapaszkodót hívtam segítségül; azt a gondolatot, miszerint minden pillanat, minden élethelyzet magában hordozza a döntés lehetőségét. Végre megértettem, hogy én is dönthetek, itt és most. Eldönthetem, hogy számomra a karantén időszaka és az önmagammal való csendes együttlét parttalan unalom vagy egy új lehetőség legyen.

A karantén során megértettem, hogy nem az határoz meg engem, hogy éppen milyen a környezetem vagy milyen állapotban vagyok, hanem az, ahogyan reagálok rá. Ami kizárólag az én döntésem. Amint ezt felismertem, visszafordíthatatlanul megváltozott az életem.

 Temesvári Orsolya

33 esztendős vagyok, Ercsiben van saját- és a szülői ház is, de Érden élek a párommal, így jelenleg a két hely között ingázok.

Logisztikai fuvarszervező vagyok.

Jelenleg a harmadik verseskötetemen dolgozom, ami idén fog megjelenni Kabátzseb-magány címmel. A versek állnak hozzám a legközelebb, de került már ki mese és novella is a kezeim közül.

Az írás mellett az olvasás az, amivel szívesen töltöm az időmet, ha aktívan szeretnék kikapcsolódni, akkor a túrázás a párommal vagy sportolás van terítéken.

Van egy gyönyörű unokaöcsém, a meseírást is nagy mértékben inspirálta a mosolygós kis arca, van egy szinte velem egykorú nővérem (34) és bátyám (35), velük szoros kapcsolatot ápolok, valamint Édesanyám, akinek nagyon sokat köszönhetek és aki szintén nagyon sok versemet ihlette.

Minden rosszban…

Soha jobbkor ez a karantén alkalom,

hogy végre jobb legyen az alkatom,

ki hitte volna, hogy lakásba zárva,

megvalósul végre szívem vágya?

Hogy kialudhatom magam végre,

meg próbálok nem elhízni a télre…

Ezért futok reggel, este meg torna,

és persze figyelek a mindennapi kosztra.

Nem ám az olajban sült falatokat eszem,

(jaj, de nehéz annak, aki most van gyes-en!)

szóval sok gyümölcs, zöldség és fehérje,

s ha nehéz is, de nem nézek a kenyérre.

Sokkal jobb most már a bőrömben,

még így is, hogy négy fal között, börtönben.

Várok, várok, míg lecseng ez az egész

és otthon maradok, akkor is, ha nehéz.

Szöllősi Bernadett

Budapesten élek, a XIII. kerületben,  Újlipótvárosban, feleségemmel kettesben.

70 éves vagyok, de nem látszom 69-nél többnek!

Mivel foglalkozom most? Jelenleg írom Önöknek a levelet, de várom nagyon, hogy mikor jön már vissza a "vírusnélküliség" ideje.

Nyugdíjas építészmérnök vagyok, de azért még néha dolgozgatok. Épületeket terveztem és tervezek ma is, de már kevesebbet, mert kevesebb a megrendelés is

Most a "maradj otthon" idején szoktam rá a leírásra, mert elfoglaltságom miatt nem volt időm az írásra. Írtam én novellát kettőt, és költöttem  vicces verseket.

Kedvenc elfoglaltságom a lustálkodás! Emellett szeretem a mozit, a színházat, a barátokat, de legjobban szeretek olvasni, feltéve ha nem írok újabban!

Feleségemmel 45 éve vagyunk házasok. 45 év termése lehetne gazdagabb, de nekünk ennyire jutott: két gyerek, egy fiú és egy leány és három unoka, két fiú és ? leány!

Szebeni János

HAZUGSÁG VÍRUS IDEJÉN

Március 13-án, pénteken a lányom azzal a kéréssel állt elő, hogy menjünk le a Balatonra, annyi mindent kellene megcsinálni a nyaralóban így a szezon előtt, vétek lenne kihagyni ezt a hétvégét. A ház – amit nyaralónak használtunk – közös tulajdonunk a lányunkkal. A tervnek megfelelően, péntek reggel jött értünk Mari a két unokánkkal, a kiscsoportos óvodás Marcival és a nagycsoportos Mátéval. Két igazi rosszcsont. Már az út első negyedórájában elkezdték a fékevesztett – birkózásnak nevezett - őrjöngést. Szegény Manyi, a feleségem ült velük hátul a kocsiban. Az oda út alatt átélt gyötrelmekért nem irigyeltem. Megérkezésünk után kipakoltunk és a nők kérésére játszottam a fiúkkal. A lényeg az volt, hogy én állok, ők pedig rúgják a labdát azzal a céllal, hogy eltalálják a fejemet. Máténak sikerült, ha nem is a fejemet, de ott ahol legjobban tud fájni. Az első két nap, úgy ahogy elmúlt, de mikor készültünk haza, hívott a vejem – mi a gyerekek miatt TV-t nem tudtunk nézni, csak rajzfilmeket, Thomas a gőzmozdonyt és ehhez hasonlókat – és kérdezte, hogy láttuk-e a hírekben, hogy a vírus már itthon is jelen van. Hétfőtől nincs óvoda, tanítás és teljes a pánik!! Javasolta, hogy maradjunk lent a Balcsin amíg nem alakul ki a helyzet. Őszintén szólva nekem annyira nem tetszett az ötlet – ismerve a vejem „vérmérsékletét” még irigyeltem is -, de a nők előtt pártoltam az ötletet. Természetesen a vejem nem tud jönni, egy élelmiszerlánc vezetője, és neki, mint döntéshozónak a helyén kell maradni. A házban TV és korlátlan internet elérhetőség volt, úgy hogy már rendszeresen kerestük a híreket, természetesen a Thomas a gőzmozdony kalandjai mellett. Kialakult a mi kis életünk így járvány idején. Mivel én korán kelő típus vagyok, reggel elmentem a sarki fűszereshez – aki természetesen kinyitott előszezon idején is – és megvettem a friss kifliket, tejet, stb. A fűszerüzlet mellett lakik az én régi barátom, aki itt van a Balatonon. Ő egy igazi törzslakó. Imádok vele beszélgetni, mert nagyon érdekesen „fűzi” a mondanivalóját. Mindeni tudja róla, hogy nagy füllentő az öreg. Orbán Misinek hívják, és azt terjeszti magáról, hogy ő a miniszterelnök nagybátyja. A fia atomfizikus és Párizsban él, mert a tudását csak ott fizetik meg, de Viktor számít rá a paksi beruházás lebonyolítása terén és akkor majd hazajön. Addig csak ritkán, kéthavonta jön haza a Papához, hoz neki egy kis ajándékot és egy kis költőpénzt. Ez a legutolsó információ, ami igaz az egész meséből.

Néhány hete már itt vagyunk, játszom a fiúkkal, tűröm a megpróbáltatásokat, vágom a füvet, festem a kerítést, szóval van dolgom bőven. Egyik reggel, amikor elmentem a fűszereshez a szokásos kifli, tej, kalács vásárlás ürügyén, megszólított Misi bácsi, aki már kint ült az út menti teraszon. Érdeklődött a családról és beszámolt legújabb „hőstetteiről”, amit én szívesen hallgattam, mert ezzel is telik az idő, a sajnos minden nap egyforma idő. Misi, aki napra ugyanolyan idős, mint én vagyok, javasolta, hogy koccintsunk a közelgő szülinapunkra, mert van egy nagyszerű francia bora. Szó szót követett és felbontotta a második üveg bort is. Közölte, hogy ő nem hajlandó maszkot viselni, mert bepárásodok a szemüvege és különben is ő nem fertőzött, mert csak a boltba járókkal beszélget, azokkal is több mint 2m–ről, mert annyira van a kerítése a járdától. A bor és a magyarázat rám is hatással volt, én is levettem a Manyika által gyártott és a hajszínemhez tökéletesen passzoló szürkésfehér, gyönyörű maszkomat. A bortól kicsit égett a gyomrunk, így ettünk egy kis spanyol sonkát hagymával, a fűszeres ropogós, friss kenyerével. A sonkáról jutott eszembe – meséltem neki -, hogy nyugdíj kiegészítésképpen elvállaltam egy társasház műszaki ellenőrzését. A társasház címe – mondom nevetve és a tányéromra nézve – II. kerület Sonka utca 12. Erre aztán megint koccintottunk. Kissé kapatosan hazaérve tapasztaltam, hogy már megreggeliztek a tegnapi maradékból. Senki nem szólt hozzám, még a gyerekek is kerültek a leheletem miatt. Másnap még korábban keltem, hogy ne találkozzam senkivel a családomból. Elindultam a fűszeres felé, amikor észrevettem, hogy szkafanderes férfiak pakolnak be valakit a szirénázó, majd gyorsan elhajtó sárga-piros mentőautóba. A fűszeres mondta, hogy Misi bácsit vitték el. Valószínű, hogy korona-vírusos - állapította meg az orvos. Tudja a fia volt itt nemrégen külföldről, valószínű, hogy tőle kapta el – magyarázta meggyőzően a fűszeres. Megszédültem és hányinger kerülgetett. Agyam, mint a gőzmozdony zakatolt. Fejem iszonyúan elkezdett fájni. Néhány pillanat alatt összeállt a kép. Misi bácsi fia, aki magyar állampolgár, néhány hete meglátogatta a különösen fertőzött Párizsból érkezve. Ettük a spanyol sonkát, ami valószínűleg az igencsak bajban lévő Spanyolországból származott. Ittuk a francia bort, sőt örömünkben talán elvétettük megfigyelni, hogy melyik pohár melyikünké. Az, hogy nem maszk se és kesztyű se rajtunk, az csak „hab a tortán”. Azonnal felmértem a helyzet borzalmát! Valószínű, hogy én is fertőzött lettem, így nem mehetek haza, a családot is megfertőzni. Ha elmondom, hogy egy vírusfertőzöttel tivornyáztam, akkor Manyika megöl.

Döntöttem, menekülök! A tárcám mindig nálam van, ebben van pénz, kártya, igazolvány, és ami a legfontosabb a pesti lakás kulcsa. A vonat a nyaralónk utcájának túloldalán megy el, úgy hogy a teljes menetrendet fejből tudom. Órámra néztem, a pesti vonat 10 perc múlva indul. Elértem. A vonaton a járvány miatt talán tízen ültünk. Üres kupé tehát volt és tudtam telefonálni mobilon Manyikának. Előadtam, hogy távollétemben az engedélyem nélkül elkezdtek állványozni a Sonka utca 12. szám alatti társasházon. A rendőrség azonnal magához rendelt, mint műszaki ellenőrt, mert az egyik ember súlyosan megsérült, mert leszakadt az állványzat, elindult a vizsgálat, azonnal utazzak haza. Éppen hogy elértem a reggeli vonatot, estére biztosan vissza tudok érni. Hazudtam, hazudtam, mint a vízfolyás. Útközben kerestem egy magánkórházat, ahol a szűrést elvégzik. A pályaudvarhoz közel találtam egyet. Kevés várakozás után elvégezték a szűrést, ami negatív lett. A szűrést végző szkafanderes, világoskék szemű kisasszony közölte velem, hogy tekintettel arra – mert bevallottam -, hogy vírusfertőzöttel kerültem kapcsolatba, elrendelik a házi karantént és 14 nap múlva meg kell ismételni a szűrést. A pesti lakásba taxival mentem maszkban. Kicsit vásároltam és hazamentem az üres otthonunkba. Beszéltem telefonon a Sonka utcai művezetővel, aki közölte, hogy még nem tud indulni az állványozás, talán a jövő héten, bár a dolgozók már jönnének pénzt keresni, de ő szigorúan veszi a „maradj otthont”, amíg tudja – fűzte hozzá. Később felhívtam Manyikát és elhazudtam neki a szörnyű rendőrségi kihallgatást, a sok várakoztatást, a megaláztatást, stb. Mondtam, hogy nem tudom meddig tart még a „molesztálásom”, mert ártatlan vagyok, de lehet, hogy még egy-két hétig is eltarthat a kivizsgálás. Ő szörnyen sajnált, én közöltem, hogy nagyon hiányoznak. Ez volt a legnagyobb hazugság, mert remekül éreztem magam. Nincsen fűnyírás, kerítésfestés, piszkálás a fröccsözés miatt, fejberúgás és állandó visítás az unokáim részéről, a lányom nyaggatása, hogy vigyem őket sétálni, ahol az a játék, hogy ki tud engem elgáncsolni többször hazáig, és még sorolhatnám. A házi-karanténomban 10-kor kelek, mert addig nézem a híreket, bőségesen reggelizek abból, amit önkormányzat küldönce hoz, olvasok, nézem a kedvenc sorozataimat és a krimiket, amiket Manyika utál. Megiszom naponta egy üveget a kedvenc boromból, délben vodkával fertőtlenítek, és ilyenkor kell a kísérő dobozos búzasör, és így tovább, szóval remek dolog a karantén, csak ne legyek beteg, bár az első teszt negatív lett. Minden nap felhívom Manyikát és hazudok, hazudok, hazudok a szomorú sorsom ecsetelésével. Közben elindult az építkezés is, az állványozással, de a művezető közölte, hogy ehhez nem kell műszaki ellenőrzés.

Eltelt a „csodálatos” két hét és elmentem a kontroll szűrésre. Szörnyen izgultam! A „kékszemű” örömmel mondta, hogy negatív, megúszta maga mázlista! Boldogan rohantam a vonathoz, közben felhívtam Manyikát, hogy lezárult a vizsgálat, ártatlan vagyok, a sérült is jól van, az állványokat lebontották, mert közben elkészült a munka, így az állványzatot el is szállították, most egy kis szünet van, egy hét múlva indul majd a munka. Hogy miért hazudtam ilyen részletesen, ezt a mai napig nem tudom! A vonatról leszálltam és a fűszereshez mentem, hogy vegyek egy-egy tábla csokit az unokáknak. Hatalmas hírem van mondta, képzelje el Misi bácsi itthon van. Nem volt korona-vírusa, mert a doki a heveny epegörcsét gondolta fertőzésnek. Tele van az öreg élménnyel. Azzal szórakoztat bennünket, hogy ő volt a lélegeztető gépen is, de kiderítették, hogy olyan a légzése, mint egy trombitásé, úgy hogy kiengedték és szuperül van már. Furcsán érintett a hír, de örültem!? A család boldogan fogadott, főleg Manyika. Mint a járvány óta mindig, most is ment a TV híradó a háttérben. Manyika könnyes szemekkel üdvözölt. Én szégyent éreztem – most már kiderült, hogy felesleges – hazugságaim miatt. Ahogy ott álltunk összefonódva, tisztán hallottuk mindketten a bemondó szavait:

- Ma délben leomlott a Budapest, II. kerület Sonka utca 12. szám alatti épülő társasház állványzata és maga alá temetett egy munkást, aki életveszélyes állapotban van. A rendőrség elkezdte a vizsgálatot a felelősség megállapítása céljából. Manyika eltolt magától, nem szólt, de szeméből olvastam a megválaszolhatatlan kérdést… akkor hol a fenében voltál két hétig, ha ez ma történt???  Tudtam, hogy nagy bajban vagyok, megszédültem a tanácstalanságtól, amikor megcsörrent a telefonom… A rendőrség keresett….

1970. december 31-én születtem Szekszárdon, ahol azóta is élek. Jelenleg betegkisérö vagyok a Művese állomáson.

16 éves korom óta írok verseket, próbálkozom mással is. Családfakutatással is foglalkozom. Szeretek olvasni, sétálni, idegennyelvet tanulni. Menyasszonyom van, gyerekünk még nincs.

1. Szeretnék kimenni az utcára.
2. Szeretnék az emberek között mozogni.
3. Jó lenne a szülőkkel értekezni.
4. Szeretnék találkozni a decsi ismerösökkel, akiknél isteni finom méz kapható.
5. Jó lenne a kollégákkal, kolléganőkkel találkozni.
6. Szeretnék találkozni újra a betegekkel, akikért eddig is éltem.
7. Szeretném végigjárni a kiállításokat.
8. Elmenni a levéltárba kutakodni.
9. Jó lenne plázázni úgy mint régen
10. Kimenni a mezőre, megszámolni, hány csillag van az égen.
11. Az ige valóra válik, mindig van remény.
12. A Reményt vesztett ember halott.

13. A Remény hal meg utoljára…

+1. Így kezdődik a koronavírus idején a Regény.

Sütkei Gábor

Budapesten élek, 68 éves vagyok.

Mindennel foglalkozom, ami boldoggá tesz, és kreativitásomat kiélhetem. Baba, báb, mese és élethű figurakészítő vagyok, okleveles textiljáték készítő, fotó alapján készítek el híres, vagy átlagembereket, történelmi életképeim, mesét ábrázoló, vagy ma megrendelő által nekem fotót küldött személyről 60-70 cm-es figurát készítek, bármit el tudok készíteni, ugyanígy mesefigurákat is. Táncolok, NIA, Lemanguria, írok, képeslapokat készítek, kranioszakrális terápiával, és egyéb alternatív eszközökkel segítek, unokázom, ha úgy adódik, tanítok, gyerekfoglalkozásokat vezetek, amennyiben bármelyikre igény van. Vagy 150 db történelmi, irodalmi, zenei figurám várja a lakásomban, hogy egy település felvállalja, megvásárolja, és egy mini panoptikumot, vagy egy hely szellemével összeegyeztethető továbbfejleszthető, állandó kiállítást, vagy a diákoknak rendhagyó órák megtartására alkalmas helyet rendezzen be. Mindenféle megoldás érdekel. 12 év munkái várják azt az akármilyen szervezetet, vállalatot, vállalkozót, községet, várost, kerületet, csoportot, aki ezt bevállalja, és megcsináljuk közösen ezt a sehol nem létező kis különlegességet. 

Technikatanár voltam általános iskolában. De van népművelés-könyvtár és sok egyéb végzettségem.

Az írás a lételemem. 12 éves korom óta alkotok, és azóta írok, persze, sok kihagyással. Főleg novellákat, meséket írok, van egy kész mSzokotteseregényem, és készül a daganatos betegségemről a könyv, sajnos financiális okok közrejátszanak, hogy ezek az írásaim az asztalfiókban maradnak. Sok novellám megjelent online formában is. A legnagyobb sikereim közös megjelenés, egy Tündérkezek c. a daganatos betegek számára, és a daganatos betegséggel találkozott emberek által írt kis kötet, amely 2019. végén jelent meg a Holnap Kiadó Magazin segítségével, és az általunk a kiadásra befizetett, vagy eladott példányok ára a  Kékgolyó utcai segítők segítésére fordítódott. Ugyanitt jelent meg két novellám egy közös antológiában, és a WMN Magazin online oldalán, pedig három, vagy négy írásom látott napvilágot, az elmúlt két év alatt. 

Mindig más a kedvenc elfoglaltságom: séta, tánc, írás, beszélgetés, alkotás, tanulás, olvasás, filmnézés, ha lehet, és megoldható az unokákkal közös alkotás, közös családi napok, varrás, kreatív ételkészítés.

Két családos lányom van. Szüleim, hozzátartozóim már a mennyben, egyedül élek, lassan 22 éve. 9 éve vagyok nyugdíjas. Négy unokám van, mindkét lányom családjában egy leányka és egy fiúcska. A nagyobbik lányomnál egy 9 éves leányka, és egy 6 éves fiúcska, a kisebbik lányoméknál egy 9 éves fiúcska, és egy 6 éves leányka. A kicsik most fognak iskolába menni.

Az én koronás bakancslistám – hétköznapjaim az önkarantén idején

Március elején már hallani lehetett mindenféle szóbeszédet egy vírusról. Nem nézek híradót, vagy húsz éve, nem olvasok híreket, de be-bekúszott egy-egy történet, egy-egy hír a reggeli rádióműsorban hallottam egyet, s mást, viszont a külvilágban már pánikhangulat elindult.

Csak cirkuszi látványosságként tekintettem, és nagy ívben kikerültem a boltban, azokat az embereket, akik egy, esetleg két tele bevásárlókosárral sorolnak be a pénztárhoz.

Aztán mielőtt a hisztéria épp elért volna, kiléptem a témából, és úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, semmilyen formában megfélemlíteni.

Természetesen, ez még úgysem sikerült igazán, hogy elég tudatos vagyok, mert csak be-bekúsztak hírek, és az ismerősök telefonos, közösségi oldalas megnyilatkozásai, meg, persze a saját gyermekeim aggódása, egyfajta innen-onnan támadó félelmet belém is oltott.

De azon kívül, hogy március 15-e előtt megvettem a heti bevásárlás adagját, nem törtem magam azzal, hogy készleteket halmozzak fel. .

Persze nem úsztam meg a félelmet, nem úsztam meg a maszkvarrást, és az első összevissza információk, ferdítések továbbítását, mert én is emberből vagyok, de szerencsére sikerült hamar leállnom ezekkel is, és eldönteni a legfontosabbat, amikor szükséges segítséget fogok kérni, amúgy, meg megpróbálkozom az online rendelésekkel. Nem mintha nem vásároltam volna online, de mindig érte mentem, szeretem személyesen átvenni a neten vásárolt holmit, erre sosem sajnáltam az időt, viszont a futárra várni utálok.

 Már tartott a rémtörténetek mesélése, már láttam maszkos embereket március 9-én is, de nem foglalkoztam vele. Olyannyira, nem hogy mivel a Tűzmadár Alapítvány által a László Kórház területén működtetett Tűzmadár Ház rendszeres látogatója vagyok, gyógyult melldaganatom okán, még március 9-én besétáltam a László Kórházba, az esti jógára, amely persze elmaradt, mert akkora már a ház bezárta kapuit, – több, mint egy hónapja online tornázunk, jógázunk, találkozunk a többiekkel.

Március 16-án egészségügyben dolgozó lányom kérését teljesítve, megkezdtem a karantént, így négy héten keresztül csak a futárhoz léptem ki a lakásból, kesztyűben, és maszkban, egyszer sikerült rendelnem a Spartól, azt is 16 napra hozták, és hiányzott a rendelés fele. Hát ki kellett találnom, mi legyen, hogyan tudom megoldani az életem.

A szomszédban lakó fiatal fiút, akivel sokáig haragban voltunk fiatal kutyája miatt, egyszer csak megkértem, hogy a rendelt könyvemet elhozná-e a boltból. Erre ő felajánlotta, hogy vásárol nekem! Nem voltam rest, elfogadtam. Hetente egyszer attól kezdve hazafelé a munkából vásárolt nekem. Amit hozott, abban semmi kivetnivalót nem találtam soha. Kisebbik lányom, aki vidéken lakik, de Pesten dolgozik, ha bejött a városba, megkérdezte, nem szükséges-e valami.

Amúgy nem volt WC papírom és lisztem is csak minimális, talán 30 dkg. De első héten hozattam rizst, és készítettem rizstejet, sárgarépa, cékla, lencse, és sárgaborsó fasírtot variáltam, papírtörlőt használtam a mellékhelyében, azt hozott a Sparos futár, és elkezdtem online élni. Amúgy is elég sok időt töltök a gép előtt, de írok, keresgélek, megoldok, kapcsolatokat tartok, és építek. Most ez átalakult, először rám zúdult a sok minden, ilyen tanfolyam, olyan beszélgetés, jóga, stb. Aztán rájöttem, hogy szelektálni kell, és új trendeket építettem az életemben. Két lányommal és négy unokámmal is online tartottuk egymásban a lelket.

Kitört a tavasz, bábokat készítettem, megrendelésre, sokat dolgoztam, húsvét előtt csomagküldővel, a szomszéd fiú segítségével eljutottak a bábok, babák a megrendelőkhöz.

Húsvét hétfőn elegem lett.

Már előtte is volt pár rosszabb napom, de alapjában nem volt probléma. A kreatív énem megmentett, mert mindig találtam valami új elfoglaltságot, írás, alkotás, lakásrendezés, (nem takarítás!,hanem szépítés), új ételek kísérletezése, mi mindent lehet készíteni zöldségből? Készült sárgarépaleves, sárgarépatorta, húst nem eszem 7 hete.

Szóval teltek, peregtek a napok, de mégis elegem lett, hogy nem látom, a gyönyörű tavaszt!

Kimentem a parkba. Egy fűzfához közelítve azt láttam, hogy egy hölgy egy nagy ágat letört, és elindult vele. Nagyon mérges lettem. De visszafogtam magam és nem szóltam rá. Megszeretgettem a fát, és ahogy elindultam egy másik ágat láttam a földön, kicsi, csenevész ágacskát, felvettem, és hazahoztam. Vízbe tettem. Azóta él, gyökeret eresztett, leveleket növesztett, és csodás látvány a konyhámban. Attól kezdve ez a fűzfa lett a fám, minden nap meglátogatom. Másnap elromlott az idő. Egy hétre rá egy hétfői hajnalon arra ébredtem, hogy menni kell. Április 19-e volt. Azóta minden reggel hajnalban kelek. A reggeli rutin után, elindulok. Gyalog le a 9. emeletről, ki a parkba. Ott egy-két órai séta, torna, vagy tánc, odafelé, visszafelé, megölelgetem a fámat, megbeszélem vele, hogy mi történt előző nap,  aztán jövök haza. Itthon az online torna, jóga vár, és máris 11 óra elmúlt. Aztán ebéd, kis szunyókálás, és kreatív délután, olvasás, írás, tanulás, alkotás, meditálás, másokkal beszélgetés telefonon, vagy online, erről szól a napom.

Egyedül élek. Bele is zakkanhattam volna, ha nem változtatok.

Mi a 13+1, bakancslistám? Nem tudom. Nekem ez az élet, a még egészségesebb lét, mint a daganatom előtt, alatt és után, bőven kitesz 13+1-et.

Múlt héten először hét hét után, elmentem a boltba. Nem élveztem, menekültem. Segítségeim nem értek rá, és én sem szerettem volna őket küldeni. Nem vagyok paranoiás, nem azért nem esik jól az emberek közelsége, mert félek, hanem, mert rájöttem, hogy tényleg igaz, az egyedüllét, nem magány, hogy egyedül is lehet az ember boldog és békés.

A karantén erre adott lehetőséget, aki megtehette, hogy ebben az időszakban befelé (is) forduljon. Természetesen, a családosok, akik otthon home officeban dolgoztak és ott volt az egy, két, három gyerek, a háztartás, a gyerekek tanulása, mozgásigénye, a családi élet fenntartása, a lélekjelenlét, a munkahely elvesztésének réme, stb. nem tudtak ennyire elmélyülni. Én abban tudtam segíteni nekik, hogy nem zargattam őket a saját sérelmeimmel, panaszaimmal, és egyéb nyavalyákkal.

5. hetemet kezdtem meg ma reggel, amikor gyalog járok a 9. emeletre, sőt, a közértlátogatások két napján, kétszer jöttem-mentem gyalog.

Ez boldogsággal tölt el, és erőt ad a továbbiakban is. 68. éves vagyok, büszke, egészséges nő.

Rónai Katalin

Pécsen élek 68 éves aktív nyugdíjasként.

Egy kicsi mozgás ilyenkor is kell

 Testmozgás takarítással

A járvány veszély kihirdetése napján elhatároztam, hogy életkorom miatt önkéntes karanténba vonulok, és elsőként nagytakarítást végzek az otthonomban. Számba vettem, milyen tornagyakorlatokat végzek majd takarítás közben, mert az önkéntes karantén idején fontos a mozgás. Miközben ablakot pucolok, gyakran emelgetem a fejemet, a karomat, a lábaimat a létrára való föl- és lemászással edzem, közben nagyokat hajolgatok ezzel a gerincemet is bekapcsolva a gyakorlatokba. Mindezek után, a takarító vödörbe langyos vizet engedtem és hozzáláttam a tényleges munkához. Egy idő múlva azt vettem észre, hogy nincs mibe mártogatnom a takarító rongyomat, mert a vödörből eltűnt a víz. Soron kívül lemásztam hát a létráról és az eltűnt víz után eredtem. Sikerült is nyomára bukkannom a franciaágy alatt. Miközben az ágyat próbáltam kimozdítani helyéről, egyszer csak megcsúsztam, és műkorcsolyázókhoz illő, elegáns mozdulattal, hanyatt vágtam magam. Sebaj, megpróbáltam föltápászkodni, akkor meg a fejem vertem be a kinyitott ablakszárnyba.  Rájöttem, ez a mozgásforma most nem jött be. Más után kell néznem. Néhány napig csak szemmozgatás végeztem, miközben a televíziót bámultam és olvastam.

Torna a botokkal

Másnap reggel a szemem az előszobában árválkodó kirándulós botjaimra tévedt. Elszomorodtam, hogy feladat nélkül álldogálnak várván a jobb időket. Na, majd kaptok ti feladatot! Fölkaptam őket és a nordic walking oktatáson kapott kis útmutató segítségével jó néhány gyakorlatot el is végeztem az erkélyen. Közben azért félve lesegettem lefelé, vajon látja-e valaki mit művelek, és bíztam benne, hogy nem néznek bolondnak miközben a fejem fölött hadonászok a botjaimmal. Ezekkel a gyakorlatokkal jó néhány napig elvoltam, növeltem egy-egy gyakorlat mennyiségét, újabb gyakorlatokat találtam ki.

Reggeli torna televízióval

Pár nap eltelte után a magyar televízió vezetőinek is leesett a tantusz, hogy valamit tenni kellene a karanténba vonult lakosság egészségéért. Fölvettek tehát néhány videót, jó nagy reklámot csaptak és elkezdték őket levetíteni. Én, mint „gyakorlott” tornázó rövidesen be is kapcsolódtam a programba. Azt hiszem, a harmadik alkalommal túl jól, túl szépen akartam kivitelezni az egyik gyakorlatot megfeledkezvén élemedett koromról ízületi és gerincbetegségemről, hát pórul jártam. Mivel másnap reggel alig bírtam kikecmeregni az ágyból, két-három nap kihagytam az intenzív mozgást. Megelégedtem azzal, hogy csupán a szemgolyóimat mozgatom a képernyő bámulása közben, esetleg néha az ujjaimat is megemelgetem a billentyű püfölése közben.

Mozgás a youtubbal

Okulva az előbbi napok tapasztalatából most alaposan fölkészültem a napi tornámra. Sok-sok ajánlást, videót megnéztem a youtubon, mire sikerült kiválasztanom a nekem megfelelőt. Nagyon jó gyakorlatsort találtam, amit egyedül, szép csöndben minden reggel elvégeztem, nyitott ablaknál (mert azt ajánlották) odabent a szobában, hogy elkerüljem a kíváncsi tekinteteket. Támadt ugyan egy kis hiányérzetem, de nem igazán tudtam, hogy mire is vágyom.

Miközben a reggeli torna gyakorlatsort kerestem a youtuben, véletlenül megakadt a szemem a reggeli torna zene címen. Nosza, ez kell nekem. Így aztán bővült a repertoár, először mindennapi gyakorlatok vagy reggeli ébresztő torna 10 percben, utána reggeli torna zenére saját koreográfiám szerinti táncolás, ugra-bugrálás. A tornagyakorlatoktól egyre lazább lettem, már nem fájt a kézfelemelés, a guggolás és a jókedvem is rendre megjött.

Visszatérés a botokhoz

Az általam oly kedvelt Szenior akadémia vezetőjétől emailben kaptam egy gyakorlatsort, melyet az egyetem szakemberei direkt a mi korosztályunk számára állítottak össze. Ezek közül nagyon megtetszett a helyben gyaloglás. Jó hangosra állítottam az egyik kedvenc zenémet, kivonultam az erkélyre, vittem az addig dologtalanul heverő botjaimat, és uccu, neki, elkezdtem gyalogolni. Ez a napi, négy-öt perces gyaloglás mind a hangulatomnak, mind a lábaimnak nagyon jót tett. Később a helyben gyaloglást magas lábemeléssel, sarokemeléssel tarkítottam. Közben még arra is volt időm, hogy a kutyafuttatóban kőröző kutyusokat és gazdikat nézegessem.

Mire jók a könyvek?

Egy ismerősömtől, több pontból álló kihívást kaptam, ami arról szólt, hogy mit lehet csinálni a könyvekkel a karantén idején. Pl. lehet őket emelgetni, amitől erősödik a karunk. Levettem hát a polcról a Magyar irodalom története negyedik és hatodik kötetét, melyeket elég nehéznek találtam és elkezdtem emelgetni. Először egy karral, majd másikkal, aztán a kettővel. Sosem gondoltam, hogy ez nem éppen könnyű elfoglaltság, eleinte jól meg is izzasztott. Mivel az unokám is részt vesz valami kihívásban, ezért készítettem egy felvételt az ügyeskedésemről és a telefonnal elküldtem neki. Kaptam is egy kedves választ „nyomjad Mama”.

A reggeli repertoár most már a könyv emelgetéssel is bővült. Először elvégzek egy reggeli tornát-10-15 perc, táncolok egyet a youtube videóval 4-5 perc, kimegyek az erkélyre helyben járni 4--5 perc, levezetésként emelgetem a könyveket, ami újabb 5 perc. Így aztán reggelente már majd félóránál tartok.

Vidéki élet

Tíz napot vidéken töltöttem. Természetesen ott sem feledkeztem meg a mozgásról. Először a takarításhoz kapcsolódó gyakorlatokat végeztem immáron nagyobb rutinnal, baleset nélkül. Majd néhány napot a kertben kapálással, gereblyézéssel, vetéssel, palántázással töltöttem. Hogy mi volt ebben a torna? Ki lehet próbálni! Gyaloglás, hajolás, nyújtózkodás, emelgetés, egyszóval minden, amit eddig is végeztem. Ráadásul sikerült elegendő mennyiségű friss levegőt beszívnom és feltöltődni D vitaminnal is. Igaz, hogy az első, kertben töltött nap után hétrét görnyedve, kapa nyelére támaszkodva mentem föl a házba és másnap reggel alig bírtam fölkelni, de azt hiszem, hogy megérte.

Tempósan a kutyafuttató körül

Miután hazatértem vidéki kiruccanásomból nagy változást vettem észre. Azt láttam, hogy sokkal többen mozognak az utcákon, jönnek-mennek az emberek. Végre itt a szabadság, ezután én is megyek, első utam a Mecsekbe vezet, gondoltam. Másnap aztán Cilike kijózanított. Megmondta, hogy az öregek lehetőleg továbbra is maradjanak otthon, csak akkor mászkáljanak, ha ez feltétlenül szükséges és természetesen tartsanak megfelelő távolságot egymástól. Így hát a gyalogos, főleg csoportos túrákból egyelőre nem lesz semmi. Visszatértem a megszokott menetrendemhez és gyakorlataimhoz. Torna, tánc, könyv emelgetés, helyben gyaloglás.  Ez utóbbi végzése közben egyszer csak azt vettem észre, hogy kedves ismerősöm lohol a kutyafuttató körül, ahol rajta kívül nem tartózkodott senki. Micsoda ötlet, gondoltam. Fölkaptam a botjaimat, fülemre a szájmaszkot, és uccu, neki a nyomába eredtem. Utolérni ugyan nem sikerült, de a kutyafuttató körüli tempós gyaloglást fölvettem a műsoromra. Mi haszna van mindennek? Gondolom, talán egészségesebb maradok és az időm is jobban telik.

Egyre gyakrabban gondolok arra, hogy elindulok hosszabb távolságokra is és visszatérek a rendszeres túrázáshoz eleinte egyedül, majd idővel a Szenior kiránduló csoportommal. A reggeli tornát, a táncot és a szájmaszkot azért megtartom a „karanténos”időkre emlékezve.

Pécs, 2020. május havában

Pasek Lidi

43 éves vagyok. Hét éve Budakeszin élünk. Egészségügyi Főiskola védőnő és ELTE pedagógiai szakon végeztem, később pedig mediátor képesítést szereztem. Jelenleg Budakeszi két gimnáziumában iskolai védőnőként a gyerekek testét-lelkét ápolom, illetve egészségneveléssel foglalkozom.
Amikor időm engedi, írok. A fiókomban gyűlnek haiku verseim és novelláim.
Kedvenc időtöltésem a táncolás, balettozás, olvasás, írás, túrázás, de szeretek sütni is. Kiagyalok új korszerű recepteket, melyeket megvalósítok és általában jóízűen elfogyasztjuk.
Négy gyermekünk van. Lányunk 14, utána szép sorban a fiaink 11 és ½ , 7 és ½ végül 5 évesek.

Sós mogyoró

A vírus beleszólt életünkbe. Kérdés, hogy mit kezdünk vele, hogy tekintünk a ránk kényszerített változásokra...

Nem kapok levegőt, két hónapja fedi szánkat és orrunkat maszk. A kitekintő szempárok így is sok mindent elárulnak. Figyelem az arcokat. Embereket látok magam körül, köztük sokan félnek, arra gondolok, talán egyedül élnek otthon vagy a találkozások hiánya ébreszt bennük riadalmat. Ilyenkor rászegezem tekintetem a szembejövőre, mosolyogva köszönök és amikor egymásra nézünk rájövünk mindannyiunknak jutott a nehézségből, fájdalomból, aggodalomból, de az örömből is. Pozitívan hatunk egymásra ebben a röpke pillanatban. Sokat érnek ezek nekem és remélem az ismeretlennek is.

Szolidaritás is szembeötlőbb. Összefogunk, közös a felelősségvállalás. Rádöbbenünk cselekedeteink és szokásaink másokra is hatással van, ezért idomulunk, módosítunk önmagunkon, igényeinken.

Négy gyermekem untalan zsibong otthon. Gyakran egyszerre jönnek hozzám problémájukkal és persze mindenki saját búját tartja elsődlegesnek. Klassz dolog lenne mama robottá váltózni, mindenféle csoda csomaggal beprogramozva. Azt képzelem, egy kantintással matek, másik gombnyomással nyelvtan tanárrá alakulok, és lám kisdiákjaim kitűnő bizonyítvánnyal zárnak év végén. Új alakomban sose emelem fel a hangom, helyette szelíden, higgadtan oldom meg összes problémájukat. Robotformámban főzéssel, mosással, tisztasággal és saját munkámmal is könnyűszerrel végezhetek. Tudom vágyam képtelenség, ezért önmagamban kell megváltoztatni valamiket. Szükségem van nagy fokú türelemre és rugalmasságra. Napi huszonnégy órán át – ki tudja meddig – bezárva vagyunk hatan, különféle szükségletek között. Mozgósítom belső erőforrásaimat.

Karantén elején nassoltam, a bennem levő stresszt próbáltam levezetni. Fürdőszobai mérlegünk maga nyelvén figyelmeztetett, óvakodjak a sós mogyorótól! Szót fogadok. Helyette nyers sárgarépa és alma kerül a tálkába.
Irigykedve lesem a kiposztolt aranybarna színű cipókat. Szeretek sütni, de kenyereimmel kudarcot vallok. Tucatnyi receptet kipróbálok, mind hiába, vagy cipőtalp keménységű, vagy túlsül, vagy a nyers tészta a tenyeremhez tapad. Ábránd marad a meleg, jó sok maggal megszórt ropogós vekni.

Rettenetesen hiányoznak szüleim hosszas ölelései. Szeretném arcukat két kezem közé fogni, szemükbe nézni, megpuszilni ráncos, imádni való homlokukat, átölelni őket. Szótlanul, perceken át.

És várom, hogy a rokonokkal összejöjjünk dínomdánomozni.

Digitális oktatásnak köszönhetően felelevenednek ódon szagos geometriai ismereteim, fejlődik kézügyességem a rajzos feladatoktól, olvasónaplókat írok kötelező olvasmányokból. Eddig is segítettem lurkóim délutáni tanulásában, de ez több, motiválni, kitartásukat fenntartani, fotózni, elküldeni a kész leckéket naponta…! Mellette ott vannak saját feladataim is. Merül Duracell elemem. Szeretnék lazítani, kiülni egy kávézó teraszára jegeskávét inni, barátnőmmel dumcsizni.

Jómagam híve vagyok a mozgásnak. Online órákon Pilates gyakorlatokat lesek el. Naponta tornázom. Erősítek. Nyújtok. Szenvedélyem a tánc. Boldoggá tesz. Titkos vágyam, közönség előtt balettozni, a műsor végén tapsvihartól zeng a terem és a színpadot elöntik a virágcsokrok. Mostanában többet álmodozom, jót derülök, ugyan már: negyvenhárom évesen maradjak a realitás földjén. Végül is a négy falnak is öröm táncolni!
Karosszékből követjük a Szentmise eseményeit, ülünk-felállunk-térdelünk, közben gyerekeink kommentálnak, a legkisebb otthonosság érzése miatt ki-be járkál, diskurál. Soványabb a lelki táplálék, nincs Szentáldozás. Egyetlen előnye, hogy olyan papot választunk akihez a távolság miatt ideáig nem jutottunk el.

Párom a gyerekekkel egy kupacba összegyűjtötték vágyaikat, szépen lerajzolták a színhelyeket. Evidens, ami nekik örömöt okoz, az nekem is: állatkert, strand, játszótér, múzeum, mozi, színház, zsúrok, efféle programok. Érdekes, az iskola még nem került fel a lajstromra.
Hangzavar bőven van itthon. Képzeletemben letelepszem lila színű, nyugalmat árasztó Balaton-felvidéki monoszlói levendulamezőre. Atmoszférájában órákat töltök, kezembe forgatok egy puha vagy kemény fedeles borítású könyvet és elutazom az író lelkivilágába. Csend vesz körül, magamba szívom a virágok illatát, az élet csodás dolgait, hogy később tovább adjam annak aki szembe jön velem.

Remélem, hogy ezen időszak jó oldalainak maradnak nyomai.

Bakancslistám összefoglalva

1. Mosoly: szabadalmaztatom mosolyra fakasztó szérumomat, mellékhatása nincs (mint Jokernél).
2. Szolidaritás: egy zsákra valót elteszek későbbiekre, amikor már nem lesz vírus.
3. Mamarobot:: következő szülői farsangi bálra elkészítem ezüst színű anyurobot jelmezemet.
4. Répa: karantén végére fülünkből is sárgarépa fog kibújni, feltalálom a mogyoróízű zöldségeket.
5. Kenyérsütés fortélyainak elsajátítása: beiratkozom péktanfolyamra.
6. Szülők: első dolgom meglátogatni őket. Viccen kívül.
7. Rokonok meghívása: előtte takarítónőt keresek hogy lakásunk elfogadható állapotba kerüljön.
8. Jegeskávé: hetente rendszeressé teszem, az lesz a cukorforrásom, Duracell elemem feltöltője.
9. Barátnő: ugyanaz, mint az előző sor, csak cukorforrás helyett örömforrás címkét kap.
10. Tánc: folytatom hobbim, de nyilvánosság helyett férjemnek mutatom be új koreográfiámat.
11. Szentmise: mindegy melyik templom, egyetlen kikötésem, az ülőhely jó kemény legyen!
12. Férjem és gyerekek kívánságai: tizennégy rajz készült. Melyik lesz az első? Jóisten tudja.
13. Csend: Tutira megvalósítom a levendula mezős pihenőt. Vagy a lakásunkat árasztom el vele.
42. Boldognak lenni egyszerű, csak szeressünk és fejezzük is ki.

Ládai Eszter

28 éves mezőcsáti fiatalember vagyok. Amatőr színészként, gitáros kántorként, karnagyként, költőként, színdarabíróként, zeneszerzőként tevékenykedem Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részének több településén. A Kultúra Lovagrendje „A települések életminősége fejlesztéséért” a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntetett ki 2020. január 18-án.

Első állomás

A Magyar Kultúra Lovagjaként intenzív kulturális életet éltem egészen addig, míg be nem szüntettük az énekkari, népdalköri, férfikórus próbákat és az istentiszteleteket a járványra való tekintettel, tulajdonképpen megszűnt minden szabadidőben végzett szolgálati lehetőségem. Ám ebben a feszített tempójú menetrendben őszintén bevallom, sokszor nem volt idő a lelkemre. Így számomra ez az időszak sem a tétlenségről szól, hanem a lelkemben eddig felgyülemlett érzelmeim alkotásokban történő megjelenítéséről. Írok apevát, haikut, pundurkát, hagyományos verseket, kórusműveket, zenekari műveket és egy monodrámát, mindent, ami előadóművészettel kapcsolatos. Alkotásaimban egyértelműen teret kap most a jelenlegi helyzet és az erre adott lelki, szellemi reflexióm.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, mire tanít engem a vesztegzár, melyből reménység szerint mások is tanulhatnak. Tanít figyelmességet, türelmet, alázatot, melyben észrevehetem embertársaim szükségeit ebben a nyomorúságos helyzetben és ennek megfelelő segítséget tudok nekik nyújtani. Alapvetően így kellene ennek lennie, de körbe nézve a világban sajnos mást tapasztalunk, a profitmaximalizálás rányomta bélyegét az emberi kapcsolatainkra. Csak addig szükséges a másik, míg az érdekeim mentén ki tudom általa magamból hozni a legtöbbet és amint kisajtoltam minden cseppjét, dobom is ki a kukába. Ha pedig neki lenne segítségre szüksége? Ez a variáció meg sem történhet… nem állítom, hogy ez egy új jelenség, ahogy azt sem, hogy meglepődtem, mert tisztában vagyok a világban történő folyamatokkal. De nem értek vele egyet, mert az ember nem csak testből áll, hanem lélekből is.

A jelenlegi idő alkalmas egy kis önismeret elsajátítására, „befelé fordulásra”, melyben felismerhetjük lelki szükségleteinket, megoldást kereshetünk életünk eddigi kimondott, vagy elfojtott nehézségeire. Nem egyszerű, mert ebben az esetben - ha változást szeretnénk az életünket illetően - nem kereshetünk kifogásokat. De hosszútávon egy csodálatos lelki fejlődésnek lehet az első állomása. Ilyen állomás az én életemben a karantén.

Kovács Ádám Máté

45 éves vagyok, egy felnőtt lány és egy kamasz fiú anyja. 

Répcelakon élek, a munkám mellett vers klubot, színjátszó kört vezetek, verseket, novellákat, meséket írok. 

Van két irodalmi Facebook oldalam: Alkonyzóna, Kondra Katalin szerzői oldal, és létrehoztam egy blogot is.

Egyszerűen boldog

Amikor minden összezavar

csak a lelked nyugalmát vágyod,
amikor kilépnél az idő taposómából
aztán arra ébredsz hirtelen,
teljesült az álom. Megtörtént veled?
Egy történetet mondok el neked.
Maradj otthon- mondták a jó emberek.
Nem kell rohanni, kávéval kettesben

maradni, pizsamában olvasni az ágyban

most bármeddig lehet.
Reggelente madárdal zengi be a házat,
nem motorok zúgó zaja árad.
Nincsenek emberek amerre járok,
újra felfedeztem a régi világot
s mint egy gyermek csodálom
tenyérnyi helyen, a folyó lágy
sodródó vizében,

és madár röptében a szabadságot.
Szinte elfeledtem gazdag vagyok,
látni újra a lenyugvó napot,
fényt, árnyékot játszani testemen
ez több mint szerelem.
Ez élet, csoda, öröm, köszönöm.
Többre nem vágyom,

de ez mind kell nekem.

Kondra Katalin