Tavaszi nyitány a Nemzeti Filharmonikusoknál
DEBUSSY, SAINT-SAËNS – JEAN-CLAUDE CASADESUS
Egy hangverseny, amely kétszeresen is a generációk találkozását állítja elénk. A francia romantika
nagy alakja, a Sámson és Delila alkotója, Camille Saint-Saëns Brahms kortársa volt, hiszen 1835-ben
született, de sok kortársát túlélte, köztük a nála jóval fiatalabb Mahlert is, hiszen magas kort ért meg:
86 évesen, 1921-ben távozott az élők sorából. Azok között, akiket túlélt, ott volt fiatalabb honfitársa,
Claude Debussy is, aki az említett Mahler, továbbá Richard Strauss és Puccini nemzedéktársaként a
hatvanas években születettek nagy generációjához tartozott 1862-es születési dátumával, de sokkal
kevesebb idő adatott számára, hiszen már 55 évesen, 1918-ban elhunyt.
A két nagy francia, Saint-Saëns és Debussy nemigen értette meg egymást, hiszen Saint-Saëns – bár
egyik példaképe éppen a modern gondolkodású Liszt volt – a romantika konzervatív ágát képviselte,
Debussy pedig ízig-vérig eredeti és modern alkotó volt. A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén,
2026. február 25-én, a Müpában a két zeneszerző találkozik, még ha csak műveik által is.
Először Debussy Mallarmé ihletése nyomán keletkezett szimfonikus vázlatát, az Egy faun délutánját
hallhatjuk 1894-ből – sokan e kompozícióban vélik felismerni a modern zene egyik kezdetét –, majd
Saint-Saëns két népszerű alkotása következik, az a-moll gordonkaverseny és a III. (c-moll, „Orgona”)
szimfónia. Ha már korábban Saint-Saëns és Liszt kapcsolatáról esett szó: az Orgona-szimfónia Liszt
gondolkodásmódjának hatását tükrözi, és Saint-Saëns idősebb magyar pályatársa emlékének
ajánlotta a művet (Liszt nem sokkal a szimfónia bemutatója után hunyt el).
Generációk találkozását reprezentálja a koncert két művészvendége is. A jeles muzsikusdinasztiából
származó, kilencvenéves Jean-Claude Casadesus korunk nemzetközi karmestertársadalmának egyik
doyenje, akinek gazdag repertoárjában kitüntetett helyet foglal el hazájának zenéje, míg a harminc
esztendős Aurélien Pascal „a csellisták Mekkája”, a Kronberg Akadémia neveltje, Gautier Capuçon
egykori növendéke, számos nemzetközi verseny sikeres résztvevője a virtuóz csellisták fiatal
generációját képviseli.
2026. február 25., szerda, 19:30 - Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
DEBUSSY, SAINT-SAËNS – JEAN-CLAUDE CASADESUS
Claude DEBUSSY: L'Après-midi d'un Faune (Egy faun délutánja), L. 86
Camille SAINT-SAËNS: 1. (a-moll) csellóverseny, op. 33
Camille SAINT-SAËNS: 3. (c-moll, „Orgona”) szimfónia, op. 78
Km.: Aurélien Pascal - cselló, Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Jean-Claude Casadesus
https://www.filharmonikusok.

