Nézőpontváltó® köszöntők

"A Nézőpontváltó® csapat tevékenysége arra irányul, hogy szemléletváltásra biztasson, és abban praktikusan segítsen. Felhívják a figyelmet arra, hogy az emberek álljanak önmagukhoz másként, mint addig! Vigyázzanak arra a testre, ami az övék! Próbálják az adottságaikból a lehető legtovább a lehető legjobbat kihozni! De ha mindazok ellenére mégis megbetegednének, akkor tudják, kikhez, hova fordulhatnak támogatásért, kik nyújtanak segítő kezet.”

Dr. Borbényi Erika, Szedlacsek Emília és Sári Edina köszöntő üzenete az oldalra látogatóknak.

 

Tovább olvasom

Igazából komédia

Futurisztikus vígjáték a szerelemről és a humorról a Pesti Színházban

Alan Ayckbourn, aki Nagy-Britanniában Shakespeare után a második legtöbbet
játszott drámaíró, 1998-ban írta meg egyik legnépszerűbb művét, az Igazából
komédiát. A történet a nem túl távoli jövőben, 2050-ben játszódik. A televíziós
szappanoperákat ekkor már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia
írja, a színészek helyét pedig „aktoidok”, vagyis színjátszásra tervezett
androidok veszik át. A gépek megbízhatóak és precízek, csak rendszerhiba
esetén rontanak, viszont hiányzik belőlük a humorérzék és a szerelembeesés
képessége. Ám az egyik robotlány egy vicces helyzetben váratlanul elneveti
magát...

Az Igazából komédia – robotika Szabó Máté rendezésében, Varga-Járó
Sára, Kovács Tamás, Méhes László, Petrik Andrea, Lukács Sándor, Waskovics
Andrea, Radnay Csilla, Telekes Péter, Majsai-Nyilas Tünde és Szántó Balázs
szereplésével 2025. december 6-tól látható a Pesti Színházban.
Alan Ayckbourn hatalmas életművel rendelkező, rendkívül sokoldalú szerző, akit
mindig is vonzott a sci-fi és a fantasy világa. Magyarországon először Keresztül-kasul
című bohózatát mutatták be Kern András rendezésében 1972. december 29-én a
Vígszínházban. Hírnevét vígjátékaival alapozta meg, melyek szinte kivétel nélkül
komoly kérdéseket is felvetnek. Szerinte ugyanis a komédia és a tragédia közelebb
áll egymáshoz, mint gondolnánk. Az Igazából komédia is egyszerre tragédia és
komédia, mely arra a kérdésre keresi a választ, mi különbözteti meg az embert a
robotoktól, és mi az, ami a miénk marad a technológia rohamos térnyerése után is.

„Ez egy nagyon emberi színdarab, miközben a színpadon egy kevésbé emberséges jövőt
kell ábrázolnunk, ami nagyon izgalmas feladat. Egyszerre kell megteremtenünk a
disztópikus közeg feltételezhető ridegségét – aminek olyan referenciái vannak, mint
például a Szárnyas fejvadász – és egy vígjátéki előadás szellemes helyzeteit.
Számomra a legnagyobb kihívás, miként lehet a színészeket instruálni arra, hogy
aktoidokat játszanak, akik éppen embereket játszanak. És melyek a robotok olyan,
emberileg nem megmagyarázható megnyilvánulásai, amelyek meglepőek vagy
humorosak, és ezzel jót tesznek a darabnak. És ott van Jacie, az aktoidlány, aki egy
hiba folytán mintha rálátna arra, ami megkülönbözteti az embert a robotoktól.
Adammel való találkozása pedig egy olyan szerelmi ábrázolást tesz lehetővé, mely
pont az emberi létből adódó távlatok hiánya miatt lesz esszenciális és idealista” -
meséli a rendező, Szabó Máté. Az előadás díszlettervezője Pater Sparrow,
jelmeztervezője Tihanyi Ildi, zeneszerzője pedig Cser Ádám. Az ő közös munkájuk
nem csupán a színpadon látható világot teremti meg, hanem az azt körülvevő
közeget is érzékelteti, amely a történetben konkrétan nem jelenik meg, de
folyamatosan hatással van rá.

A történet szerint a szappanoperát játszó aktoidok közül az egyik, talán egy
rendszerhiba folytán, nevetéssel reagál a humoros helyzetekre. A tévéstúdióba
látogató fiatal író, Adam, pedig meglátja benne a vígjátéki potenciált. „A
legizgalmasabb ebben a karakterben a robot és az emberi közötti arány megtalálása.
Nem jó, ha tisztán robotot játszol, és nem lehet teljesen emberi sem. Ez az aktoid
olyan, mint egy felnőtt testbe szorult gyerek, aki szabadságára ébred, elkezd önálló
tudattal rendelkezni, és ezt rettentően élvezi. És bár verbálisan egyáltalán nem
robotszerű, a fizikumába, a mozgásába bele kell rakni valami furcsaságot.

Másként viseli a testét, mint egy normális ember, de mégsem olyan, mint egy 1.0-ás robot. S
ennek a frissen tudatára ébredt lénynek van egyfajta tisztásaga, ami az emberekből
már hiányzik. A végén még a szöveg is kimondja, hogy ebben az embertelen
világban igazából ez a robot a legemberibb a naivitásával, a gyermeki gondolataival
és érzéseivel, ami azért egy nagyon fontos üzenet.” -meséli a Jacie-t alakító Varga-
Járó Sára. „A mesterséges intelligencia a mindennapjaink természetes részévé kezd
válni, ezért is aktuális ez a darab, miközben igazán fontos kérdéseket feszeget. Mitől
lesz az ember ember, és honnan válik a gép géppé. Ha van egy robot, amely
spontán humort mutat, érez és gondolkodik, nevezhetjük-e még robotnak, és ha
nem, akkor micsoda valójában? Abban bízom, hogy ez az előadás a közönségnek
egyszerre lesz vicces, gyomorszorító és szívet melengető. S talán magukban is
felteszünk olyan kérdéseket, hogy mennyire fontos nekünk az emberi kapcsolatok
minősége, és hogyan vagyunk jelen ebben a világban.” – teszi hozzá az Adamet
alakító Kovács Tamás.

Az Igazából komédia – robotika december 6-tól látható a Pesti Színházban.

Zöldi Gergely fordítása alapján a Pesti színházi változatot készítette:
Hársing Hilda, Szabó Máté
Jacie Triplethree: Varga-Járó Sára
Adam Trainsmith: Kovács Tamás
Chandler Tate: Méhes László
Carla Pepperbloom: Petrik Andrea
Lester Trainsmith: Lukács Sándor
Prim Spring: Waskovics Andrea
Trudi Floote | Lány a ruhaboltban | Prostituált a szállodában: Radnay Csilla
Doktor | Farmer | Férfi a ruhaboltban | Török: Telekes Péter
Anya | Farmer felesége| Ruhabolti asszisztens | Szállodai picér: Majsai-Nyilas Tünde
Fiú | Marmion | Recepciós | Szállodai pincér | Technikus: Szántó Balázs
További szereplők: Mezei Ábel, Guido Di Vona, Nádas Zalán, Jónás Roland
Külön köszönjük Balázsovits Edit, Hegyi Barbara, Kovács Patrícia, Szilágyi Csenge,
Gyöngyösi Zoltán, Kern András, Rudolf Péter, ifj. Vidnyánszky Attila és Wunderlich
József közreműködését.
Díszlettervező: Pater Sparrow
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Dramaturg: Hársing Hilda
Zeneszerző: Cser Ádám
Mozgás: Kováts Gergely Csanád
Világítástervező: Ágoston András
Díszlettervező asszisztens: Huszár Musu
Jelmeztervező asszisztens: Darvay Botond
Animációtervező: Czeglédi Zsombor, Tóth Norbert
Ügyelő: Báhner Péter

Súgó: Vajdai Veronika
Rendezőasszisztens: Szládek Kata
Rendező: Szabó Máté

További információ, jegyek: https://vigszinhaz.hu/hu/produkciok/igazabol-komedia 

A színdarab a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül
színre. www.theatrum-mundi.hu 

Mambo Maternica

Nagy Borbála első nagyjátékfilmje 2026. februárjában kerül a hazai mozikba

  

Immár publikus, hogy Nagy Borbála első nagyjátékfilmje 2026. február 26-án kerül a hazai mozikba. A világ eredete munkacímen ismert alkotás Mambo Maternica címen érkezik majd a Budapest Film forgalmazásában. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán. Elkészült a film plakátja.

Párizsban Adél (Török-Illyés Orsolya) nem kívánt terhességgel néz szembe. Budapesten Nóra (Sipos Vera) titkolja, hogy férjével (Schmied Zoltán) gyermeket akarnak örökbe fogadni. Berlinben Becky (Székely Rozália) szembesíti családját azzal, hogy egyedülálló anya akar lenni. A három, negyven körüli nő élete fordulóponthoz érkezik: mindössze egy nap alatt kell sorsfordító döntéseket hozniuk. Mindegyikük egy-egy kezdeti problémával küzd - legyen az meddőség, abortusz, vagy gyerekvállalás egyedül. A vélt megoldások azonban csak még több bonyodalomhoz vezetnek.

A történet olyan kérdéseket vet fel, mint hogy mennyire szabadok valójában ezek a nők, és hogy képesek-e megélni azt az életet, amire igazán vágynak. Vajon a társadalom ítélkezik felettük a döntéseik miatt, vagy a saját maguk által épített korlátok jelentik az igazi akadályt?

„A Mambo Maternica három városban, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódik. Vonzott az ötlet, hogy a történetek Magyarországtól nyugat felé távolodnak. Ez nem csupán földrajzi, de érzelmi távolodás is attól, hogy lehet-e a klasszikus családmodelltől eltérő módon élni. Budapesten egy örökbefogadás történetét ismerjük meg, a berlini karakter már nem keres partnert a gyerekvállaláshoz, Párizsban pedig már az a kérdés, hogy egyáltalán legyen-e gyerek.” – mondta Nagy Borbála.

Elkészült a film plakátja, melyet a Robbit Creative készített. "Három különálló történetet, nőt követünk a filmben. A plakát célja az volt, hogy az életükben hozott döntéseik bizonytalanságára játékosan reflektáljunk, a cím által is sugallt tánclépések formájában.  A grafikai elemek keményebb, kontrasztos világát ellenpontozza a gyerekvállalásra utaló kék és rózsaszín párosítás." – nyilatkozták Góg Emese és Török Ádám grafikusok.

A Mambo Maternicát korábban beválogatták az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi programba, a First Cut Labbe, ahol prominens szakemberek segítették a vágási folyamatot. A programban korábban többek között olyan nagysikerű filmek vettek részt, mint Reisz Gábor Magyarázat mindenre és Kis Hajni Külön falka című alkotása.

Nagy Borbála Budapesten tanult, az egyetem után újságíróként dolgozott. 2011-ben Németországba költözött, ahol a berlini Német Film- és Televízió Akadémiára (DFFB) járt, és részt vett a Talents Sarajevo (2017), a Berlinale Talents (2020) és a Cannes Cinéfondation Residence (2021-2022) programokban. Minden rendben című rövidfilmje világszerte kapott meghívásokat fesztiválokra, ezt követő kisjátékfilmje, a Pannónia dicsérete pedig több nemzetközi díjat nyert, többek között a Német Rövidfilmdíjat és a Magyar Filmkritikusok Díját.

Mambo Maternica rendezője és forgatókönyvírója Nagy Borbála, operatőre Moritz Friese, producere Iványi Petra és Margarita Amineva-Jester, co-producerei Julie Paratian (Franciaország), és Daria Wichmann (Németország), vágója Dunai László, látványtervezője Melicher Gréta, jelmeztervezője Bognár Hajnalka. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Lupa Pictures gyártásában, a Sister Productions, Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin és a Voices Films koprodukciójában valósul meg. A film 2026. február 26-án kerül a hazai mozikba a Budapest Film forgalmazásában.

Csak jöttem szólni, hogy megyek

Zenés dühmonológ

Mi lett volna belőlem, ha Dominik engem vesz el? Ha a szalagavatón velem lassúzik? Ha nem gyűlölöm őt, hanem megcsókolom? Ha én lettem volna a szépségkirálynő? Mi lett volna, ha sosem megyek el innen? Mi lett volna, ha így alakul? Mi lett volna, ha Dominik szülei építenek nekünk egy házat a hegyen, abban az utcában ahol a gazdagok laknak, ott élnénk a tökéletes családunkkal, ő dolgozna, én pedig otthon maradnék a gyerekekkel? Ha ezt dobja a gép? Ha én is olyan gazdag családba születtem volna, mint te, Tamara, rózsaszín tollpihém, ahelyett, hogy egyik munkából a másikba sodródom és napról napra élek?

Anne Haug főhősnőjének lélegzetelállító, eksztatikus dühmonológjában kérdéseket vet fel származásról, identitásról, elindulásról és visszatérésről, irigységről, életálmokról és a kíméleten valóságról. Na meg arról, hogy a bosszú kielégítő válasz lehet-e mindezekre? 

játssza: Nagy Dóra
élőzene: Gryllus Ábris
rendező: Gryllus Dorka

Dorka ajánlója

szerző: Anne Haug
fordító: Závada Péter
jelmez-, és látványtervező: Lakatos Márk
rendezőasszisztens: Csonka Laura
fotó: Dobray Máté, Lakatos Márk

Helyszín: Dugattyús Budapest, Margit körút 15-17.

Támogatók:
FÜGE Produkció, Jurányi Ház, Dugattyús, Goethe-Institut, Svájc Nagykövetség, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata, Margit-negyed 

Jurányi Inkubátorház, színházi előadás

Keménykalap és krumpliorr a Magyar Színházban

Rajzpályázat gyerekeknek: rajzolj plakátot a Keménykalap és krumpliorrhoz!

December 5-én érkezik a Magyar Színház színpadára a Keménykalap és krumpliorr – az a
történet, amit generációk ismernek és szeretnek. Akár olvastad a regényt, akár gyerekként
láttad a filmet, vagy most találkozol vele először, ez a vidám és szívhez szóló kaland minden
korosztályhoz szól. Ehhez a különleges premierhez most egy izgalmas rajzpályázatot is
hirdetünk alsós általános iskolásoknak!

Nyerj jegyeket az egész osztályodnak!
Képzeld el, hogy te vagy a Magyar Színház plakáttervezője! Hogyan nézne ki szerinted ez a
kalandos, vidám történet? Rajzold le, milyen számodra a Keménykalap és krumpliorr, kik a
legemlékezetesebb szereplők, és milyen kalandok várnak rájuk!
Bármilyen technikát használhatsz: ceruzát, festéket, filcet vagy akár vegyes technikát is.
Engedd szabadjára a fantáziád!

Kik pályázhatnak?
Általános iskola 1-4. osztályos tanulói
A kész műveket postai úton várjuk erre a címre:
Magyar Színház
1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.
(A borítékra írd rá: Rajzpályázat)
Fontos!
A rajz hátoldalára írjátok rá:
● a neveteket,
● osztályotokat,
● iskolátok nevét,
● és az elérhetőségeiteket (e-mail, telefon).
Beküldési határidő: 2025. december 1.

A ZSŰRI DÍJA
A beérkezett alkotásokat a Keménykalap és krumpliorr szereplőiből álló zsűri értékeli.
A legjobb rajz készítője elhozhatja az egész osztályát a Keménykalap és krumpliorr
előadásra, és részt vehetnek egy különleges, színészek által vezetett kulisszajáráson is!
A legötletesebb rajzokat kiállítjuk a Magyar Színház Szalonjában, ahol mindenki
megcsodálhatja őket!

KÖZÖNSÉGDÍJ
A rajzokat feltesszük a Magyar Színház Facebook-oldalára, ahol a közönség szavazhat!
A legtöbb lájkot kapó alkotás készítője szintén megnyeri az osztályának a színházlátogatást!
(A szavazás indulásáról minden résztvevőt értesítünk.)

Rajzra fel!
Mutasd meg, te hogyan képzeled el ezt a vidám, kalandos és szívvel teli történetet!

TIPP!
Ha vannak alsós gyerekeid, vagy netán tanítod őket, nézzétek meg együtt a filmet, vagy
mesélj nekik a történetről – lehet, hogy most hallanak először erről a szerethető
klasszikusról, ami nemzedékeket köt össze.

Holnap ráküldöm az ösztönt!

Csuja Imre most először beszél a saját életéről

EgyÉletem estje december 15-én debütál a MOM Kulturális Központban

Csuja Imre merész kalandra vállalkozik: december 15-én 19 órakor először áll ki a budapesti MOM Kult színpadára, hogy a saját életéről meséljen. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész az EgyÉletem életrajzi stand up sorozatban olyan kollégáihoz csatlakozik, mint Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Borbély Alexandra vagy Nagy Ervin. Gondolták volna, hogy Csuja Imre Törőcsik Mari kedvéért megtanult egy farmotoros Ikaruszt vezetni? Vagy hogy Donald Sutherlanddel és Brad Pittel is volt közös jelenete? Az előadás előpremierje november 21-én Sopronban, majd november 28-án Szombathelyen lesz, a későbbiekben pedig Székesfehérvárott, Kaposváron, Pápán és Győrött is fellép az Üvegtigris Csokija.

Az EgyÉletem sorozat a stand up és az életrajzi színdarab „keveréke”. A főszereplők életük legfontosabb eseményeit mesélik el humoros, önironikus formában. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja. Az estek a stand up műfajának megfelelően vidám hangulatúak, de a főszereplők mesélnek életük nehéz vagy érzelmes pillanatairól is. Mert csak ezekkel együtt lehet teljes az életük.

Gondolták volna, hogy Csuja Imre Törőcsik Mari kedvéért megtanult egy farmotoros Ikaruszt vezetni? Vagy hogy fizetés kiegészítésként fuvarosként és piaci árusként is dolgozott, amikor vidéki színházakban játszott? Vagy hogy amerikai filmekben volt közös jelenete Donald Sutherlanddel és Brad Pittel? Vagy hogy volt olyan nap az életében, amikor négy különböző színházi előadásban játszott? És azt, hogy a legfontosabb rendező az életében, az édesanyja volt? Mindezekről mesél életrajzi stand up estjén. Ahogy az Üvegtigris Csokijáról is ki fog derülni, hogy miért esett el a Babettával a film ikonikus jelenetében, vagy hogy is kell inni a legendás „vegyi gyümit”, hogy ne folyjon az összes pálinka a nyakunkba.

Kevés színész dolgozott többet a sikerért, mint Csuja Imre. Ő valóban végigjárta a szamárlétrát, mire felfedezték és népszerű, sikeres művész lett belőle. De mindvégig megmaradt végtelenül barátságos és szerethető embernek. Ezt ezen az esten is bizonyítja. Egyszer egy rendező hosszasan magyarázott neki egy próbán, hogy mit, hogyan kellene csinálnia a színpadon. Csuja csendben figyelt, bólintott és csak ennyit felelt: „Holnap ráküldöm az ösztönt!” Ezen a színházi estén sem fogja vissza magát Imre és „ráküldi az ösztönt”.  És ennek mi, nézők, csak örülhetünk!

Csuja Imre: EgyÉletem című előadásának előpremiere 2025. november 21-én 19 órakor Sopronban a Liszt Ferenc Központban, majd november 28-án 19 órakor Szombathelyen a Weöres Sándor Színházban lesz. A december 15-i budapesti premier 19 órakor a Momkultban lesz. A későbbiekben december 17-én Székesfehérváron a Köfémben, 2026. január 3-án Kaposváron a Szivárvány Kultúrpalotában, január 4-én a Momkultban, január 20-án Pápán a Jókai Mór Művelődési központban és január 24-én Győrött a Richter teremben lép majd fel az Üvegtigris Csokija.

Az EgyÉletem író-rendezője Lévai Balázs, a látványtervező Kőváry Dániel, a fénytechnikus Ács István, a produkciós menedzser Fantoly Nikolett.

 

Rolling Stones a Lurdyban

Tribute est élőkoncerttel és koncertfilmmel a Lurdy Moziban

A Lurdy Rock Klub élőzenés tribute programsorozat következő eseményén, november 15-én
élőkoncerttel és koncertfilm vetítéssel és tisztelegnek a The Rolling Stones munkássága előtt.
Az est első részében a STONED tribute zenekar idézi meg a Stones legnépszerűbb dalait,
majd levetítjük a The Rolling Stones - Sweet Summer Sun - Hyde Park Live 2013-as londoni
koncertjéről készült mozifilmet.

2025 őszétől élőzenés tribute est-sorozattal tisztelegnek a rocktörténet leghíresebb zenekarai előtt a
Lurdy Moziban. Minden tribute eseményen a rocklegendák szellemiségét továbbörökítő hazai
zenekarok adnak élőkoncertet, utána pedig egy-egy ikonikus koncertfilm kerül műsorra.
A következő alkalmon, november 15-én szombat este a Rolling Stones több mint hat évtizeden
átívelő pályája kerül a fókuszba. Koncertet ad a 2003-ban alakult Stoned tribute zenekar, ami
néhány őrült Stones rajongó otthoni, alkalmi zenélgetéséból egy csak és kizárólag - 100% - Rolling
Stones-t játszó zenekarrá formálódott. A Stoned tagjainak – Jókay Árpád gitár, ének, Bacsa Gyula
zongora, Dudinszky Zoltán szaxofon, Bereczki Zoltán basszusgitár és Zsiros Csaba dob – zene
iránti elkötelezettsége és alázata a garancia arra, egyre magasabb színvonalon tudják előadni a
világ legjobb Rock&Roll Zenekarának dalait. A zenekar már több mint száz Rolling Stones
koncertet jegyez, ami szintén nagy hatással van saját előadásmódjukra, segítve, hogy minél
hitelesebben mutathassák be a Stones életművét. A koncerten a Rolling Stones történetének
valamennyi korszakából elhangzanak dalok, a legnagyobb és legismertebb slágerektől kezdve a
rajongói ritkaságokig, sokféle stílus színesíti a műsort.

A koncert után vetítés következik, a The Rolling Stones - Sweet Summer Sun - Hyde Park Live
című koncertfilmje, amit 2013-ban, a Stones történelmi és diadalmas visszatérésén rögzítettek.
100.000 rajongó, minden korosztály egyforma rajongással nézte és hallgatta a zenekart, amely ismét
ötcsillagos koncertet adott. Ez a lenyűgöző és egyszeri koncert, illetve az itt rögzített film tökéletes
módja annak, hogy a rajongókkal együtt ünnepeljük a Rolling Stones zenékét pont ott, ahonnan
indultak szülővárosuk saját színpadán. A filmen – amellyel egyúttal a 2021 augusztusában elhunyt
Charlie Wattsra is emlékezünk – a teljes koncert, az ott elhangzó összes szám látható és halható, 21.
századi technikával, digitális 5.1 hanggal.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=JH9mjCFqHFk

Részletek a Lurdy Mozi honlapján: https://lurdymozi.hu/film/rolling-stones-tribute-est-lurdy-rock-
klub-stoned-elokoncert-the-rollling-stones-hyde-park-live-koncertfilm-607 

Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1019279230323691 

A havonta megrendezésre kerülő Lurdy Rock Klub tribute est programsorozat további részében
olyan legendás zenekarok előtt tisztelegnek, mint a Led Zeppelin, a The Beatles és a Pink Floyd.

Vörös Neon - a legszabadabb hely a városban!

November 15-én hivatalosan is megnyitjuk a Vörös Neont a Dob utca 1. szám alatt! Egy olyan helyet szeretnénk létrehozni, ami összehozza az embereket, és amivel új színt hozhatunk Budapest éjszakai életébe. Nálunk a kultúra és az éjszakai élet nem két jól elkerített külön világ lesz, éppen ellenkezőleg: kiegészítik egymást a teljes körű szórakozás érdekében.

A létrehozás utolsó szakaszában járunk, lassan minden készen áll, hogy vendégeket fogadjunk. Ezek az utolsó lépések azonban elengedhetetlenek: személyessé tesszük a teret és sajátunkra formáljuk, folyamatosan alakítjuk eseményeinket és együtt dolgozunk a Közbelépő csapatával, hogy egy olyan közeget alakítsunk ki, ami a lehető legbiztonságosabbá teszi az éjszakai szórakozást. A Budapest Pride tanácsait is kikértük, hogy igazi safe space-ként kezdhessük meg működésünket.
Habár programkínálatunk folyamatosan bővül, már most számos esemény közül választhatnak a minket elsőkként meglátogatni vágyók. Teltházas Grand Opening Night estünk után egy igazi házibuli-hangulatú afterpartit tartunk hajnalig a PopShe csapatával.
Az első napokban Széplábi Borival queer tematikájú kvíz, teltházas Az Őrült Nők Ketrece afterparti Alföldi Róbert, Stohl András és Hevér Gábor részvételével, ehhez kapcsolódó buli és angol nyelvű stand-up est is várja az érdeklődőket.

Folyamatosan dolgozunk saját produkcióink létrehozásán, melyeket kifejezetten ebbe a térbe álmodtunk meg. Debütál a híradó javított kiadása, a Trigger, melynek bemutatkozó estjén Mucsi Zoltán is a vendégünk lesz. Hófödte revünk, a Téli álom címet viselő műsorunk jegyei is már elérhetőek: ebben a produkcióban a 20. századi magyar varieté világát elevenítjük meg modern – és persze fagyos – köntösbe burkolva. Make Magyarország Great Again és Hogyan legyünk NER-feleség? előadásaink minden bizonnyal egyedi szórakozást kínálnak majd nézőinknek – szerintünk elég meggyőző címet választottunk mindkét produkciónak!

Természetesen színpadi estekből sem lesz hiány: a Drag Queen Hungary csapata állandó vendége lesz a Vörös Neonnak, elsőként Lady Gaga köré épülő esttel és Rémálom a Dob utcában című, nagyszabású horror produkcióval várják nézőinket. Vendégségbe érkezik hozzánk Széplábi Bori önálló estje is, az Isten hozott a középkorban, illetve az első hónapokban már koncerteket is adunk, többek között Sárik Péter és a Dynamite Dudes is vendégeink lesznek.

Reméljük, nemsokára találkozunk!
a Vörös Neon csapata

A színház íze

Közös menüvel készült a Thália Színház és az Apacuka Étterem

Ha van élmény, ami egyszerre érinti meg az érzékeinket és a lelkünket, az a színház. Ha
pedig ehhez még hozzátesszük a gasztronómia varázsát, akkor valami igazán különleges
születik. Pontosan erre vállalkozott most a Thália Színház és az Apacuka Étterem: közös
kezdeményezésükben a néző nemcsak előadást kap, hanem ízekbe csomagolt
történeteket is.

A Thália Színház és az Apacuka Étterem új, különleges együttműködésbe kezdett, amelyben a
színház és a gasztronómia határai összekapcslódnak. A közös program célja, hogy a nézők a
színházi előadások élményét tematikus vacsorákkal egészíthessék ki, méghozzá olyan
estekkel, ahol a színpad és a tányér ugyanazt a történetet mesélik el. A kezdeményezés a
„Vacsora + Színház = Teljes élmény” mottóval indult útjára, és már az első két tematikus
menü, a Fénytörés és Az utolsó vacsora is jól példázza, hogyan találkozik a dráma és az ízek
művészete egyetlen est keretében.

A Thália Színház mindig is arra törekedett, hogy a klasszikus színházi élményen túl valami
többet adjon a közönségnek. Az Apacuka Étteremmel közösen most egy olyan programot
hoztak létre, amelyben az étkezés nem csupán kísérője, hanem szerves része az előadásnak. A
színház látogatói így az előadás előtt vagy után tematikus vacsorán vehetnek részt a színház
közelében található étteremben, amelyet maga az adott darab ihletett. A menüsorok nem
pusztán étlapok: minden fogás egy-egy hangulat, karakter vagy fordulat gasztronómiai
leképezése. A Fénytörés című David Hare-színmű érzékeny, finom tónusait például
visszafogott, elegáns ízek idézik meg, míg Dan Rosen fekete humorú szatírája, Az utolsó
vacsora merészebb, karakteresebb ételpárosításokkal és borválogatással teremt izgalmas
feszültséget.

A Fénytörés menü háromfogásos kompozíció, amelyben a színpadi történet és a tányéron
megjelenő történet egymásba olvad. Az Első találkozás névre keresztelt előétel grillezett
kecskesajtot és mascarponés málnát hoz össze egy tányéron – épp olyan váratlan, mégis
harmonikus találkozás, mint amilyen a darab két főszereplőjéé.

A főételek között megtaláljuk az Édes-bús szenvedélyt, ahol kéksajttal és dióval töltött jércemell kerül a középpontba,
vaníliás burgonyakrémmel és karamellizált nektarinnal, amely kombináció a történet érzelmi
hullámzását idézi. A desszertek, mint a Fénytörés nevű sajttorta sós karamellával és
málnával, a darab finom lezárását és utóízeit jelenítik meg.

A másik tematikus menü, Az utolsó vacsora, Dan Rosen szatírájához kapcsolódik, amely
fekete humorral és morális dilemmákkal teli történetet mesél el. Az ételsor ezt a feszültséget
gasztronómiai nyelvre fordítja le: egyszerre provokatív, játékos és élvezetes. A kétszakaszos
vacsora első fogása a Békés kezdet – ricottás ravioli paradicsom pesztóval, rukkolával és
parmezánnal, amelyet Etyeki Kúria Pláne gyöngyözőbor kísér. Innen azonban a történet,
akárcsak a darab, gyorsan fordulatot vesz: a főételek mind egy-egy végzetes döntés
szimbólumai. A Gyilkos falat Apacuka Burger marhahús pogácsával és fűszeres
csónakburgonyával, míg Az ártatlan áldozat vegetáriánus változatban, sült camemberttel
kínálja ugyanezt a kísértést. A Végső ítélet címet viselő fogás egy Cézár saláta sült csirkével
és parmezánnal – letisztult, mégis sokatmondó befejezés, amit a darab utolsó jelenetének
tiszta szembenézése inspirált. A borpárosítások (Heimann Merlot, Konyári Fecske Fehér, Ikon
Chardonnay) tovább mélyítik az ízek dramaturgiáját.

A Thália Színház és az Apacuka Étterem együttműködése nem csupán gasztronómiai
kuriózum, hanem kulturális kezdeményezés is. Az ötlet mögött az a közös szándék áll, hogy a
színházi esték új dimenziót kapjanak: az előadás előtt vagy után a néző egy olyan vacsorán
vehet részt, amely továbbgondolja a darabot. A színházterem és az étterem így egyetlen közös
térként értelmeződik, a színpadon és a tányéron egyaránt történetek bontakoznak ki.

„A Thália számára kiemelten fontos ez az együttműködés, mert lehetőséget ad arra, hogy a
színház élményét kiterjesszük a színpadon túli világra is. Az Apacuka Étteremmel közösen
olyan pillanatokat hozunk létre, ahol a vacsora és az előadás együtt teremt teljes élményt.
Meggyőződésünk, hogy a közös étkezés, akárcsak a színház, a találkozás és a kapcsolódás
ünnepe.” 

A kezdeményezés első két eleme, a Fénytörés és Az utolsó vacsora menük mától, azaz 2025.
október 27-től elérhetők az Apacuka Étteremben, a hozzájuk tartozó előadások pedig a Thália
Színház műsorán – a történet így már nemcsak a színpadon, hanem az asztal körül is
folytatódik.

23. Olasz Filmnapok

Börtönsztorik, Buffalo Bill, rejtélyek és sok szeretet – 11 kortárs film a 23. MittelCinemaFesten

Pénteken kezdődik és november 15-éig tart a 23. MittelCinemaFest. 11 kortárs olasz filmet - köztük több díjnyertes alkotást - nézhet meg a hazai közönség a Puskin és Tabán moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. Friss hír, hogy november 13-án a Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényére a Fej vagy írás? egyik rendezője, Alessio Rigo de Righi is Budapestre érkezik, így összesen öt film alkotóival találkozhat majd a közönség. A film Alessandro Borghival a főszerepben a 20. század elején játszódik, mikor Buffalo Bill Rómába érkezett, hogy vaktöltényes puskákkal és western-előadásokkal mutassa be az amerikai vidék mítoszát.

Ajánló

November 7-én 19 órakor a Puskin moziban Mario Martone a 2025-es Cannes-i Filmfesztivál versenyében debütált Odakint (Fuori) című életrajzi dráma nyitja a 23. Olasz Filmfesztivált. Goliarda Sapienza írónő ékszerlopásért börtönbe kerül, ahol a néhány fiatal elítélttel való találkozását újjászületésként éli meg. Újra felfedezi az életörömöt és az írás iránti vágyát. A film Szegeden november 12-én lesz látható. November 8-án 16 órakor – Szegeden november 11-én – a Vermiglio – A hegy menyasszonya című alkotásban egy alpesi faluban keres menedéket a második világháború elől bújkáló katona, Pietro. Megérkezése felforgatja az egyébként zárt közösség mindennapjait. Maura Delpero Ezüst Oroszlánnal díjazott és a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Golden Globe-ra jelölt filmje női nézőpontból mesél szerelemről, belső konfliktusokról és egy falu lélektanáról a háború árnyékában.  Aznap 19.30 órakor az Eleonora Duse című alkotásban Eleonora Duse legendás színésznő karrierje már a végéhez közeledik, de az I. Világháború és a fasizmus felemelkedése közötti zűrzavaros időkben a Díva a beletörődés helyett egyre erősebb késztetést érez, hogy visszatérjen oda, ahol élete kezdődött: a színpadra. A vetítés után a közönség találkozhat Wrochna Fanni főszereplővel.

November 9-én 16 órakor Michele Riondinóval a főszerepben a Mosolyvölgy (La valle dei sorrisi) című filmben egy kis faluban egy hátborzongató rituálé rejtőzik: a lakosok hetente összegyűlnek, hogy megöleljék Matteo Corbint, a tinédzsert, aki képes elnyelni mások fájdalmát. Aznap 19.30-kor – majd november 15-én 19 órakor a Tabánban - vetítik Roschdy Zem és Barbara Ronchi főszereplésével az Elisa című alkotást. A 35 éves Elisa tíz éve börtönben van, mert azzal vádolják, hogy látszólag minden indok nélkül megölte nővérét. Azt állítja, hogy alig emlékszik a történtekre. November 10-én 19 órakor lesz látható az idei Velencei Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyert A felhők alatt (Sotto le nuvole) című dokumentumfilm. A mára már víz alá került római villák, Pompeii és Herculaneum egy valaha létezett jövőről mesélnek, melyet az idő eltemetett. A történelem és a föld alatti emlékek nyomában egy kevésbé ismert Nápoly telik meg élettel.

November 11-én 19 órakor - és november 13-án 19 órakor a Tabánban - a Borúra derű (Come ti muovi, sbagli) című alkotás a szeretetről és arról a vágyunkról szól, hogy sorsunkat másokéval összekössük, annak minden nehézségével és örömével. November 12-én 19 órakor – és november 14-én 19 órakor a Tabánban - az Édes kincsem (Gioia mia) című filmben Nico a nyarat kénytelen Szicíliában tölteni idős nagynénjénél.  Lassacskán mély kötelék alakul ki közöttük. A film idén Locarnóban elnyerte a zsűri különdíját, továbbá Aurora Quattrocchi a legjobb alakításért járó díjat vihette haza. A közönség a szerdai vetítés után találkozhat Margherita Spampinato rendezővel.

November 13-án 19 órakor a Fej vagy írás? (Testa o croce?) Alessandro Borghival a főszerepben a 20. század elején játszódik, mikor Buffalo Bill Rómába érkezett, hogy vaktöltényes puskákkal és western-előadásokkal mutassa be az amerikai vidék mítoszát. A vetítés után beszélgetés lesz a fim egyik rendezőjével, Alessio Rigo de Righi-vel.

November 14-én 19 órakor Az Egy iskolaév (Un anno di scuola) című filmben a 18 éves svéd lány, Fred Triesztben egy fiúosztályba csöppen, ahol ő az egyetlen lány. Különösen három srác figyelmét kelti fel, akiknek barátságát próbára is teszi a lány érkezése. A film az idei Velencei Filmfesztiválon elnyerte a Lanterna Magica Díjat, az Orizzonti szekcióban pedig Giacomo Covi-nak ítélték a legjobb színésznek járó díjat. A vetítés után a közönség találkozhat Laura Samani rendezővel.

Végül november 15-én 19 órakor – Szegeden november 13-án - a tavaly Velencében három díjjal elismert Sziciliai levelek (Iddu) Toni Servillo főszereplésével lesz látható. A Vertigo forgalmazta filmben Catello, a veterán politikus börtönben töltött évei alatt mindent elveszített. Amikor az olasz titkosszolgálat segítséget kér tőle keresztfia, Matteo, a szökésben lévő maffiatag elfogásához, Catello megragadja a lehetőséget, hogy visszatérjen a színre. A vetítés után beszélgetés lesz Fabio Grassadonia és Antonio Piazza rendezőkkel.

Klasszikus karácsony



Mi lehetne szebb hangzó ajándék egy héttel karácsony előtt, mint egy háromrészes oratórium, amely éppen Jézus életének kevéssé taglalt szakaszáról, a Megváltó gyermekkoráról szól? 

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar számos izgalmas felfedezésnek beillő produkciót abszolvált az utóbbi években. Most újabb különlegességet készülünk bemutatni, mégpedig éppen a Nemzeti Filharmonikusok hagyományos karácsonyi koncertjén: Hector Berlioz nagyszabású, háromrészes oratóriumát, a Krisztus gyermekkorát. A zeneszerző 1850 és 1854 között saját szövegére komponálta művét, amely a szent család Egyiptomba való menekülésének epizódján alapul.

Különös történet fűződik a darab egy részletének legelső megszólalásához. Berlioz, aki pályafutása során sokszor tapasztalt személye iránti ellenszenvet és rosszindulatot, a kompozíció egy későbbi tételét, amely az oratórium előzményének számított, álnéven mutatta be, azok pedig, akik művészetének szenvedélyes elutasítói voltak, nagy tetszéssel fogadták az „ismeretlen 17. századi szerző, Ducré” zenéjét.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar koncertjét a francia zenekultúra értékei iránt elkötelezett Vashegyi György vezényli, a Krisztus gyermekkora szólistái, Cyrille Dubois, Anna Dowsley, Lysandre Châlon és Thomas Dolié nemzetközi hírű énekesek.

Hector BERLIOZ: L’enfance du Christ (Krisztus gyermekkora), op. 25
Oratórium francia nyelven

Le Récitant/Le Centurion: Cyrille Dubois
La vierge Marie: Anna Dowsley
Joseph/Polydorus: Lysandre Châlon
Hérode/Le Père de famille: Thomas Dolié
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Vezényel: Vashegyi György

2025. december 17. | Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

A Nemzeti Filharmonikusok opera bérletének fontos célkitűzése, hogy a műfaj népszerű slágerei mellett a felfedezésre méltó ritkaságok közül is időről időre közönség elé kerüljön egy-egy értékes alkotás. A 2025/2026-os évadban Léo Delibes – a Coppélia és a Lakmé szerzője – 1880-ban keletkezett, történelmi tárgyú operája, a Jean de Nivelle szólal meg a Müpa közönsége előtt, koncertszerű előadásban, Vashegyi György vezényletével, kizárólag külhoni énekes kiválóságokat felsorakoztató, nemzetközi szereposztásban. A címszerepet a francia tenor, Cyrille Dubois alakítja, az előadás a Nemzeti Filharmonikusok és a Palazzetto Bru Zane koprodukciója.

Léo Delibes, a német romantikus Brahms francia romantikus kortársa 1836-ban született és 1891-ben hunyt el. A párizsi Conservatoire neveltje, Adolphe Adam tanítványa zenés színpadi művek szerzőjeként érezte leginkább elemében magát. Mind a balett, mind az opera műfajában termékeny lévén, az előbbiben három, az utóbbiban öt művet hozott létre, mindkét területen megalkotva egy-egy halhatatlannak bizonyult közönségkedvencet: a Coppéliát (1870) és a Lakmét (1883).

Háromfelvonásos operája, a bemutatója idején sikeres, ma azonban újrafelfedezésre váró Jean de Nivelle, ez a 15. századi francia történelmi személy életét feldolgozó mű a kettő között, 1880-ban született. Vashegyi György, a Nemzeti Filharmonikusok Kossuth-díjas főzeneigazgatója vezényletével most koncertszerű előadásban, francia nyelven elevenedik meg a darab, nemzetközi szereposztásban, a kiváló francia tenorral, Cyrille Dubois-val a címszerepben. Több korábbi hézagpótló vállalkozáshoz hasonlóan e produkció megvalósulása is a Nemzeti Filharmonikusok és a Palazzetto Bru Zane együttműködésének eredménye.

LÉO DELIBES: JEAN DE NIVELLE
Koncertszerű operaelőadás három felvonásban, egy szünettel, francia nyelven

Jean de Nivelle: Cyrille Dubois
Arlette: Mélissa Petit
Simone: Marie-Andrée Bouchard-Lesieur
Diane: Judith van Wanroij
Le Comte de Charolais: Tassis Christoyannis
Malicorne: François Rougier
Beautreillis: Jean-Philippe Mc Clish
Le Page Isolin: Juliette Mey
Saladin / Un Héraut / Un Vieillard: Adrien Fournaison
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Vezényel: Vashegyi György

A Magyar Nemzeti Filharmonikusok és a Palazzetto Bru Zane koprodukciójában. Lemezfelvétel a „Francia opera” sorozat részeként, a Bru Zane Label kiadásában.
A partitúrát kiadta a Heugel és átdolgozta a Palazzetto Bru Zane.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!